Pesti Srácok

Íme, Karácsony be nem tartott ígéretei

null

„Három évvel ezelőtti ígéretét sem tartja be a főpolgármester” – emelte ki a Facebook-posztjában a fővárosi Fidesz–KDNP frakciója. A Magyar Nemzet utánanézett, hogy mik azok az ígéretek, amelyeknek a főpolgármester nem tett eleget.

– írta közösségi oldalán a Fidesz–KDNP budapesti frakciója, majd hozzátették: Karácsony Gergely a 2019-es főpolgármesteri kampányában azt ígérte, hogy a fűtési szezonban lakásrezsi-támogatást ad a rászoruló nyugdíjasoknak és kisgyerekes családoknak, húszezer forinttal támogatja majd őket.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a poszt.

A főpolgármester választási programjával kapcsolatban a Magyar Nemzet utánanézett többek között annak, hogy a lakhatási támogatásról milyen ígéretet tett. Budapest első embere egy 2019-ben kelt nyilatkozatában arról értekezett, hogy az előző évben az egész világon Budapesten nőttek a leggyorsabban az ingatlanárak. Akkori álláspontja szerint a főpolgármesternek igenis van dolga a budapestiek lakhatásával, letörli majd az albérletárak növekedését, a nonprofit lakásszektor hathatós növelésével meg fogják szüntetni a lakhatási válságot. Tény, hogy budapestiek százezrei – nemcsak a legszegényebbek – szenvednek az elszállt lakásbérleti díjak miatt. Látható, hogy sokkal több önkormányzati lakásra lenne szükség, mégis évek óta egyre kevesebb van. A főpolgármester mégsem az ő problémáikra talál megoldást, hanem helyette a saját elképzeléseivel kísérletezett.

Ilyen próbálkozása volt például a sivár életkörülményekkel és a rendőrség gyakori megjelenésével jellemezhető – Pikó András vezette – VIII. kerületben a Kőbányai út 22. és környéke, ahová Karácsony Gergelyék hajléktalan embereket költöztettek a bérlakásokba. A környéken azóta is sok az eldobált tű és fecskendő, a bódult állapotú szerhasználók megjelenése mindennapos. Többek között az épület körüli csótányokról, koszról, eltérő komfortfokozatú lakásokról számolt be a Magyar Nemzet tavalyi tudósítása, vagyis ilyen körülmények között élnek azok a bérlők, akik mellé korábban hetvenegy lakásba költöztetett hajléktalan embereket a Karácsony Gergely vezette főváros és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei.

– emlékeztetett a Fidesz fővárosi szervezete.

Mint ismeretes, a főpolgármester egy közvélemény-kutatásra hivatkozva bejelentette: a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart belvárosi, a Lánchídtól az Erzsébet hídig tartó szakaszának autómentesítését. A dolog szépséghibája, hogy a főpolgármester felmérése nem túl meggyőző, ugyanis a budapestiek 49 százaléka támogatja az autómentesítést a 43 százalékkal szemben, azonban a csalóka diagramot megnézve kiderül, hogy valójában csak 17 százalék adná át teljesen a gyalogosoknak a rakpartot, ami messze van a széles körű társadalmi konszenzustól. Ráadásul több felmérés bizonyítja Karácsony bejelentésének ellenkezőjét, és a szakma sem áll a tervei mellett: a Magyar Autóklub elutasítja az ötletet, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig az itt működő vállalkozások érdekében indít online konzultációt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.