Pesti Srácok

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat egy Pest megyei férfi ellen

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat egy Pest megyei férfi ellen

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint vádat emeltek egy harminchat éves pilisborosjenői férfi ellen, aki 2019 második fele és 2020 februárja között marihuánával és ecstasy tablettákkal kereskedett Budapest III. kerületében.

A vádlott legalább 18 emberből álló vevőkörrel rendelkezett. Ügyfelei tudták, hogy a férfi minden hétfő és csütörtök este 6 és 7 óra között két, III. kerületi helyszínen drogot árusít. A díler a vevőivel minden esetben előzetesen, telefonon egyeztetett. A vád szerint jellemzően pár grammos kiszerelésekben, grammonként 2000 forintért értékesítette a kábítószert. A vádlott elfogása előtt több vevőjével is utcai találkozót beszélt meg, majd 13 csomag marihuánával meg is jelent. A helyszínen a férfi és négy vevője ellen intézkedtek a rendőrök. Az elfogás napján a nyomozók a vádlott III. kerületi bérelt garázsában, illetve gépkocsijában több mint 1,5 kilogramm marihuánát találtak, a férfi pilisborosjenői lakcímén pedig ecstasy tablettákat és 3 millió forintot foglaltak le. A vásárlókkal szemben külön büntetőeljárás folyik.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.