Pesti Srácok

Karácsony Gergely bravúrja: Budapest lekerült a legjobb városok listájáról

Karácsony Gergely bravúrja: Budapest lekerült a legjobb városok listájáról

Sajnos kiesett Budapest a világ legjobb városai közül – hívta fel a figyelmet a Fidesz Budapest friss bejegyzésében. Habár Karácsony Gergely mindig élhető és fejlődő Budapestről beszél, mégis a baloldali vezetésének a köszönhetően a főváros idén már nem került fel a legjobb városok listájára.

írta a Fidesz fővárosi frakciója. A bejegyzésben kiemelték: „2019-ben az EBD Európa legjobb úti céljának, a Lonely Planet a világ második legjobb helyének választotta Budapestet, ráadásul fővárosunk elnyerte az Európa Sportfővárosa címet is”. Az elképzelhető okok között a frakció szerint meg kell említeni a vállalhatatlan forgalmi káoszt, a szemetes, elhanyagolt köztereket, valamint a romló közbiztonságot. A bejegyzésben aláhúzták:

PestiSracok facebook image

A közösségi oldalon Karácsony Gergely különös ötletéről is beszámoltak. Mint ismert, a Lánchíd felújítása miatt a Döbrentei tér és a Halász utca közötti szakaszon lezárták a budai alsó rakpartot, ami szokás szerint teljes káoszt okozott a budapesti közlekedésben. A főpolgármester azonban egy remek ötlettel rukkolt elő, hogy „ne csak az üres aszfalt árválkodjon itt”, hanem ideiglenesen, az építkezés kellős közepén, porban, zajban, forró aszfalton piknikezzenek és pihenjenek a budapestiek...

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.