Pesti Srácok

Karácsony Gergelyék az után kutatnak, hogy kit milyen erőszak ért már a tömegközlekedési eszközökön

null

A főpolgármester a közösségi oldalán érdeklődik a tömegközlekedési eszközöket használóktól, hogyha érte már őket valamiféle atrocitás a BKK járműveken, azok milyen jellegűek voltak. Teszi mindezt azért, mert elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy végre tegyen a közlekedésbiztonság javításáért.

-teszi fel a kérdést a főpolgármester a Facebook-oldalán. Akik használják a tömegközlekedési eszközöket Budapesten ugyanis pontosan tudják, hogy nem egy életbiztosítás utazni ezeken a járműveken. Volt már számos késelés, verekedés, lopás, szexuális zaklatás, közszemérem sértés, de közegészségügyi szempontból is romlottak az állapotok, amióta Karácsonyék vezetik a várost. Úgy tűnik közel három év kellett ahhoz, hogy az emberek segélykiáltásait meghallja a Fővárosi Önkormányzat, és tegyen végre azért, hogyha már ellehetetlenítik az autós forgalmat, legalább ne olyan alternatívát kínáljanak cserébe, amin sokszor méltatlan körülmények uralkodnak. Nem biztos, hogy a Facebook-felhívás a legalkalmasabb az emberek véleményének kikérésére, de a semminél több és egyébként is megszoktuk már, hogy Karácsony ehhez az eszközhöz nyúl, ha valamit akar. Az eredményt és az utána következő lépéseket tűkön ülve várjuk.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.