Pesti Srácok

Orbán: Nekünk, magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg minden bajtól és veszélytől (Frissítés: videó)

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén vett részt, ahol kijelentette, hogy erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni. Mint fogalmazott: nekünk, magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől.

A kormányfő úgy fogalmazott:

Hozzátette: veszélyek szép számmal vannak, hiszen migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett, és most kitört a háború a szomszédban. Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon. Felidézte: voltak olyan idők, amikor félkatonai szervezetek "masíroztak" az utcákon, és magyar állampolgárok ellen hajtottak végre szervezett sorozatgyilkosságokat, de ma már más idők járnak.

PestiSracok facebook image

– mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben.

– értékelt. Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre. A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához. Tovább emelik a rendészeti állomány megbecsültségét, felszereltségét, képességét és felkészültségi szintjét is – sorolta. Hozzátette: a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez "jó egészséget és erőt" kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot.

A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.