Pesti Srácok

Putyin: új, igazságosabb korszak van kialakulóban

Putyin: új, igazságosabb korszak van kialakulóban

A Nyugat megpróbálja fenntartani az egypólusú világrendet, amely a globális fejlődés fékje volt, de egy új, igazságosabb korszak van kialakulóban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai fórumon.

Putyin azt hangoztatta, hogy az „aranymilliárd” – a leggazdagabb államok – totális uralmának modellje igazságtalan, és a kizárólagosság illúzióján alapul, első- és másodosztályúakra osztja a népeket, ezért rasszista és neokolonialista jellegű. Mint mondta, az ennek alapjául szolgáló globalista, liberálisnak mondott ideológia egyre inkább a totalitarizmus jegyeit öltötte magára, gátolva a kreatív útkeresést és a szabad történelmi alkotást.

– fogalmazott a Nyugattal kapcsolatban, hozzátéve: a Nyugat nem tud saját jövőképet felkínálni, az „aranymilliárd” elitje pedig pánikba esett amiatt, hogy a világ más központjai a fejlődés saját változatával állhatnak elő. Putyin álláspontja szerint nemzeti és globális szinten most egy új, igazságosabb, szociálisan fokozottabban orientált és biztonságosabb világrend alapjait fektetik le.

PestiSracok facebook image

– mondta. Putyin szerint annak érdekében, hogy Oroszország erős, független és versenyképes legyen, javítani kell, igazságosabbá, nyitottabbá kell tenni az ország életében való állampolgári részvétel mechanizmusait, beleértve az alulról építkező demokrácia, a közvetlen demokrácia és a nyilvánosság részvételének mechanizmusait. Az elnök azt hangoztatta, hogy Oroszországnak előre kell lépnie, emlékezve nagy múltjára, hagyományaira és értékeire, de nemcsak a múltba révedve.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Mihail Mecel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.