Pesti Srácok

Rétvári: az Eurostat igazolja a kormány intézkedéseit

Rétvári: az Eurostat igazolja a kormány intézkedéseit

A polgári kormányzás kezdete óta felére csökkent azon magyar háztartások aránya, amelyek havi jövedelmük több mint negyven százalékát költik lakhatási költségekre. Míg hazánkban jelenleg a háztartások 4,9 százalékának jelent aránytalanul nagy terhet a rezsi- és részletfizetés, addig ez az arány az EU-ban 7,8 százalék – mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a rezsicsökkentés eredményeit az Eurostat is visszaigazolta.

– emelte ki a lap csütörtöki cikke szerint a politikus. Elmondta: az Eurostat azt vizsgálta, hogy a háztartások mekkora részében költik havi jövedelmük több mint 40 százalékát lakhatásra az emberek. Magyarország eredménye a negyedik legjobb lett az EU-ban. Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar javulás kiemelkedő, 2010 óta 11,3 százalékról 4,9 százalékra csökkent a lakhatási költségre jövedelmük nagy részét költők aránya. Hozzátette, hogy a rezsicsökkentésnek, a devizahitelek kivezetésének és a csoknak köszönhetően a magyar lakhatási költségek jelentősen kedvezőbbek az uniós átlagnál.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a lapnak adott nyilatkozatában Rétvári Bence.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.