Pesti Srácok

Szijjártó Péter megállíthatatlanul harcol a békéért

null

Magyarország és Georgia a békeerőfeszítések fokozására szólította fel a nemzetközi közösséget, ennek hiányában ugyanis az ukrajnai háború következményei még tragikusabbak lesznek – közölte a tárca tájékoztatása szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilja Darcsiasvilivel közös budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a fegyveres konfliktus miatt nem pusztán az Európai Unió, hanem az egész kontinens rendkívüli kihívásokkal és súlyos biztonsági kockázatokkal néz szembe. Közös álláspontnak nevezte, hogy minél hamarabb véget érjen a háború, legyen azonnali tűzszünet és induljanak béketárgyalások.

– húzta alá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter ezután leszögezte, hogy a közelmúltban Ukrajna és Moldova mellett Georgiának is meg kellett volna kapnia az EU-s tagjelölti státuszt; ennek elmaradása megmagyarázhatatlan, érthetetlen és káros. Úgy vélekedett, hogy Georgia semmivel nem felkészületlenebb, mint a másik két ország, illetve arra is kitért, hogy az ilyen típusú kettős mérce a már tagállamok számára sem ismeretlen, például a közösségi források "politikai alapú visszatartása" terén. Kijelentette: a Georgia számára megszabott feltételek "megfoghatatlanok, általánosak, gyakorlatilag értelmetlenek és teljes mértékben szubjektív bírálatra adnak lehetőséget".

– mondta.

A miniszter végül arról számolt be, hogy Magyarország támogatása nemcsak szavakban nyilvánul meg: a kormány készen áll két újabb integrációs szakértő küldésére a tbiliszi külügyminisztériumba, az EU helyi megfigyelő missziójában tizenhat magyar tevékenykedik – köztük annak helyettes vezetője –, illetve hazánk támogatja, hogy a közösség adjon 20 millió eurót az Európai Békekeretből katonai orvostechnikai fejlesztésekre, a vészhelyzeti civil védelmi és a kibervédelmi képességek erősítésére.

Rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 40 százalékos növekedés után rekordot döntött, értéke pedig idén két és félszeresére nőtt ahhoz képest is. Továbbá bejelentette, hogy a kormány kibővítette Georgiával azon országok listáját, amelyekből szervezetten, határozott időre vendégmunkások érkezhetnek Magyarországra. Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Orbán Viktor meghívása továbbra is érvényes az Egyesült Államokban jövő héten megrendezésre kerülő Konzervatív Politikai Akció Konferenciára (CPAC), amelyen a miniszterelnök beszédet is fog tartani. A földgázvásárlások kapcsán pedig közölte: a hazai árképzésről nem tud nyilatkozni, azonban fontos látni, hogy jelenleg nem piaci viszonyok uralkodnak; "ma annyi az ár, amennyit az eladó mond".

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még