Pesti Srácok

Zuckerberg kicsit túlságosan beleélte magát a metaverzumba – Szamurájkarddal fenyegetőzött a Facebook alapítója

Zuckerberg kicsit túlságosan beleélte magát a metaverzumba – Szamurájkarddal fenyegetőzött a Facebook alapítója

Egyes belső információk szerint valami nagy baj van a Facebook alapítójával: Mark Zuckerberg a jelek szerint kissé túlságosan, már-már mániákusan beleélte magát a metaverzum megvalósításába. A milliárdos állítólag többször megfenyegette kollégáit, egyszer egyenesen azzal, hogy saját kardjával darabolja fel őket.

Gyors egymásutánban két színes beszámoló is érkezett Mark Zuckerberg kapcsán, és egyik sem vet jó fényt a Facebook, avagy újabban Meta alapítójára. A metaverzummal állítólag már rögeszmés jellegű kapcsolatot ápoló férfiról elsőként a közösségi hálózat harmincadik dolgozója emlegetett fel pár sztorit a TikTokon. Noah Kagan 2005-ben kilenc hónapot dolgozott programozóként a cégnél, 2014-ben pedig könyvet is kiadott az ott töltött idejéről – olvasható az Origo cikkében. Állítása szerint az akkoriban a húszas éveinek legelejét taposó Zuckerbergnek enyhén szólva sem volt az erőssége a dolgozók motivációja, neki nem tetsző fejlemények láttán kedvesen olyan dolgokat mondott, mint például „szájon váglak, ha nem készülsz el gyorsabban”, vagy épp „feldarabollak a nagy kardommal”. Az utóbbi fenyegetőzés során a szavainak nyomatékosítása érdekében szamurájkardot tartott a kezében. Kagan azóta sem tudja, hogy miért volt egyáltalán katanája Zuckerbergnek.

Az ennél aktuálisabb ügyre rátérve a Meta csütörtökön megtartotta a legutóbbi kérdezz-felelek eseményét a dolgozókkal. Ennek során a frusztrált Zuckerberg bejelentette, hogy sokkal agresszívebb célokat fog kitűzni, ezzel befűtve a dolgozók talpa alá.

PestiSracok facebook image

– árulta el teketóriázás nélkül a terveit Zuckerberg. A techcégek javához hasonlóan a Facebook is drámaian visszavágta az idén felvenni kívánt dolgozók számát, hiszen az általános gazdasági nehézségek mellett egyre nehezebb a hirdetések eladása, és a termékeinek felhasználói bázisai sem nőnek a kívánt mértékben. A tavalyi utolsó negyedévben a Facebook napi szinten aktív felhasználóinak száma még csökkent is, 1,93 milliárdról 1,929 milliárdra.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Washington Examiner/Graeme Jennings

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.