Pesti Srácok

A föld alól kerítettek kézre a bujkáló elítélteket (Videó)

Elfogtak a fővárosi nyomozók két elítélt férfit, akik öt-, illetve hároméves fegyházbüntetésük kiszabása miatt évek óta bujkáltak a rendőrség elől. A bűnözőket szó szerint a föld alól kerítették elő a rendőrök, egyikük ugyanis egy padló alá rejtett üregben rejtőzött.

Az egyik, 47 éves férfit csalás miatt ítélték öt év fegyházra, ő azonban nem vonult börtönbe, ezért 2020 őszén elfogatóparancsot adtak ki ellene. A másik, 40 éves férfit 2019 nyara óta körözték, ő új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt kiszabott hároméves fegyházbüntetését nem kezdte meg. Mivel korábban ismert címeiken, vélhető tartózkodási helyeiken nem találták a két elítéltet, máshol is keresni kezdték őket. A 47 éves férfit végül egy Szabadszállás környéki tanya többszöri átkutatása után a rendőrök Bács-Kiskun megyei kollégáik közreműködésével találták meg: egy padlóhoz rögzített ágy matracát fölemelve vették észre a létrát, amely egy üregbe vezetett. A másik férfi pedig egy kőbányai, három kutyával őrzött családi házban rejtőzködött. Mindkét férfit büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol az elítéltek megkezdték jogerősen kiszabott szabadságvesztésük letöltését.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.