Pesti Srácok

Dömötör Csaba a Tranzitról: ez a jobboldali közösségek egyik legfontosabb találkozási pontja

Dömötör Csaba a Tranzitról: ez a jobboldali közösségek egyik legfontosabb találkozási pontja

A Tranzit legfontosabb célja, hogy teret adjon a Magyarország jövőjével kapcsolatos együttgondolkodásnak és vitáknak. Van miről beszélnünk, hiszen új korszakba léptünk. Járványok, háborúk, energiaválság, és a sor ezzel még nem teljes. Azt kell megvitatnunk, hogy Magyarország hogyan maradhat a gyarapodás szigete egy háborgó világpolitikai időszakban. A legtöbb előadás így vagy úgy ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik majd – nyilatkozta Dömötör Csaba a ma kezdődő Tranzit közéleti évadnyitó és gondolatexpó kapcsán az Origónak.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a portálnak elmondta: a magyar közéletet gyakran éri az a vád, hogy hiányoznak a viták az egyes politikai oldalak között. A Tranzit szerinte minden évben cáfolja ezt. Hozzátette: a mostani évadnyitón is hat olyan nagyobb vita lesz, amelyen kormánypárti és ellenzéki politikusok ütköztetik érveiket. Úgy tudja, jön Márki-Zay Péter is; Rétvári Bencével vitázik majd.

Az államtitkár nagyon kíváncsi arra, miben látja majd a baloldali politikus az áprilisi eredmények tanulságait. Dömötör Csaba elárulta: a Tranzit már tizenhárom éves múltra tekinthet vissza, 2009-ben indult, és mostanra már a legnagyobb ilyen jellegű rendezvénysorozattá vált. A szervezők egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy akkora az érdeklődés, hogy az évadnyitó a regisztráció meghirdetése után napokon belül telt házas lesz. Ez idén 1000–1500 résztvevőt jelent, aminek csak a tihanyi helyszín befogadóképessége szab határt.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, a rendezvény legfontosabb célja, hogy teret adjon a Magyarország jövőjével kapcsolatos együttgondolkodásnak és vitáknak. Hozzátette: az esemény a jobboldali közösségek egyik legfontosabb találkozási pontja, egyúttal a kemény viták színtere is, amelyeken baloldali politikusok is rendszeresen részt vesznek.

− zárta gondolatait az államtitkár.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.