Pesti Srácok

Elgázolta, majd súlyos nyak- és fejsérülésekkel magára hagyta áldozatát a gödi nő, arra azonban volt ereje, hogy a szétroncsolt biciklit elhúzza az autója elől

null

Elgázolta majd sorsára hagyta áldozatát egy 51 éves nő Gödön. A rendőrök felkutatták és elszámoltatták az asszonyt – írja közleményében a police.hu.

Mint kifejtik, Gödön, a Szent István utcán közlekedett a Rákóczi út irányába az akkor még ismeretlen elkövető augusztus 27-én délután, amikor egy kereszteződéshez érve az „Elsőbbségadás kötelező” táblát figyelmen kívül hagyva egy kerékpárost ütött el. A sofőr kiszállt az autóból, a roncsolódott biciklit arrébb vonszolta, visszaült kocsijába és továbbhajtott. A földön fekvő sértetthez mentőt nem hívott, segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt. A 45 éves bonyhádi férfit a mentők súlyos nyak, fej és térdsérülésekkel vitték kórházba.

A baleset helyszínén a rendőrök csak elenyésző információhoz jutottak. A járőrök ezért a helyi körzeti megbízottakkal együtt a településen házról házra jártak, minden lehetséges szemtanút felkutattak, mindenkit kikérdeztek. Rövid időn belül tudták, hogy kit kell keresniük, augusztus 29-én délelőtt épp érte indultak, amikor az asszony besétált a rendőrségre, feladta magát. Gyanúsítotti kihallgatásán felelősségét elismerte, tettére magyarázatot nem tudott adni a rendőröknek.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gödi illetőségű, 51 éves nő ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.