Pesti Srácok

Fehérvár, a csodák csodája! A piros-kékek győzni tudtak Kölnben! – 1. FC Köln–Fehérvár FC 1–2 (1–2)

null

Taktikus, érett, nagyszerű játékkal, a váratlanul jött emberelőnyt kitűnően kihasználva bravúrgyőzelmet aratott a Fehérvár FC labdarúgó-csapata Kölnben, az Európai Konferencia Liga selejtezőjében! A piros-kékek minden dicséretet megérdemelnek mai, ragyogó teljesítményükért!

Az Európai Konferencia Liga csoportköréért lépett pályára a Fehérvár FC labdarúgó-csapata Kölnben. A párharc esélyesei egyértelműen a Bundesliga tavalyi kiírásában hetedik helyen végző „kecskések”, és bizony ebben a hiedelmünkben csak megerősített bennünket a Fehérvár FC legutóbbi bajnoki találkozója, amelyen nagyon sima vereséget szenvedtek a Ferencváros otthonában.

Első félidő

A mérkőzés úgy is kezdődött, hogy hamarosan érvényesül a papírforma, hiszen huszáros kölni rohamokkal indult a mérkőzés és a hazaiak a 13. percben ki is használták a magyar védelem első megingását. Ljubicic beadása után a labda Dietz elé került, aki nem sokat teketóriázott, azonnal kihasználta a lehetőséget (1–0). Aztán váratlan fordulat történt. A 20. percben megfogyatkozott az addig a labdát hetven százalékban birtokló Köln. Dárdai ugrott volna ki a balösszekötő helyén, amikor Chabot kegyetlenül felvágta. Miután mindezt utolsó emberként tette, a játékvezető habozás nélkül piros lappal büntette.

PestiSracok facebook image

A Fehérvár élt is az emberelőny adta lehetőséggel. Szép lassan átvette a játék irányítását a magyar csapat, és egyre-másra dolgozta ki a helyzeteit. Előbb Bamgboye beadását fejelte kapura Zivzivadze, majd Nego ívelését Sabanov, de ezekből még nem született gól. A 32. percben azonban már nem volt kegyelem: Nego ívelt be nagyszerűen a jobb oldalról és a belül berobbanó Zivzivadze a felső léc érintésével a kapuba fejelt (1–1). Gyönyörű akciógól volt, és megérdemelt egyenlítés, mert a kiállítás után egyértelműen a mieink irányították a játékot.

A 41. percben aztán a vezetést is megszerezte a Fehérvár. Pinto vezette fel a labdát, majd Zivzivadze elé továbbított, a grúz futballista remek ütemben passzolt a bal oldalon beinduló Dárdai elé, aki állítgatás nélkül, ballal, elemi erővel vágta a rövid felső sarokba a labdát (1–2). Mondhatjuk, hogy velünk volt a kapufa, mert ez a labda is a kapufát érintve vágódott a hálóba.

Dárdai Palkó (jobbra) nem csak a védekezésben, de támadásban is jeleskedett, gólja élményszámba menő volt! Fotó: MTI/EPA/Friedmann Vogel
Dárdai Palkó (jobbra) nemcsak a védekezésben, de támadásban is jeleskedett, gólja élményszámba menő volt! Fotó: MTI/EPA/Friedmann Vogel

Második félidő

Szünet után emberhátránya ellenére nagyon támadólag lépett fel a Köln. Többet is birtokolták a labdát, mint a Fehérvár, és néhány gólhelyzetet is kidolgoztak. Nehéz volt eldönteni, hogy a Köln erőltette rá ennyire az akaratát a Fehérvárra, vagy a mieink tudatosan álltak vissza és szilárd védekezésből terveztek kontrákat indítani. Mindenesetre a félidő feléig nem igazán akadt veszélyes fehérvári ellentámadás, ugyanakkor az előnyt sikeresen őrizték a piros-kékek.

A 69. percben Dárdai szabadrúgása jelentette az első komolyabb második félidei lehetőséget, de a kapusé lett a labda. Egy perccel később ugyanakkor kis híján egyenlítettek a kölniek, Hector indítása után Maina bal oldalról leadott életerős lövését azonban Kovács kapus és a kapufa együttes erővel mentette. Megint ugyanaz a kapufa segített, amely Dárdai lövésénél is velünk volt. A 75. percben sikerült meglódulnia a magyar csapatnak, de Hangya beadása után Dárdai szabálytalankodott.

A 79. percben cserélt Michael Boris, a második fehérvári gólt szerző Dárdait hozta le, és Heistert állította be a helyére. Két perccel később Zivzivadze lépett ki a jobb oldalon, be is cselezte magát a tizenhatoson belülre Hector mellett, de beadás helyett éles szögből lőni próbált, amivel nem talált kaput. A 85. percben ismét a grúz támadó került a középpontba, de sajnos ezúttal azért, mert sárga lapot kapott. Boris újabb cseréjével a ma sokat robotoló, de nem igazán jól játszó Bamgboye jött le; helyére Bogdan Lednyev érkezett.

Jogos lehet a fehérvári öröm, elképesztő bravúrt vittek véghez Kölnben! Fotó: MTI/EPA/Friedmann Vogel
Jogos lehet a fehérvári öröm, elképesztő bravúrt vittek véghez Kölnben! Fotó: MTI/EPA/Friedmann Vogel

Kölni fölényben, de érdemi gólhelyzet nélkül érkeztünk el a rendes játékidő végéhez, amikor a játékvezető jelezte: négy perc lesz a hosszabbítás. Ebben a Fehérvár és a Köln is eljutott az ellenfele kapujáig, de újabb gól már nem született, így bekövetkezett az, amire előzőleg aligha gondoltunk volna: a Fehérvár győzni tudott Kölnben, ezzel a piros-kékeknek minden esélyük megmaradt, hogy ott legyenek az európai kupasorozat csoportkörében!

Vezető kép: MTI/EPA/Friedmann Vogel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.