Pesti Srácok

Felfüggesztették Soros György egyik ügyészét az új abortusztörvény és a kiskorúak nemváltoztatása miatt

null

A floridai kormányzó felfüggesztett egy Soros György által támogatott ügyészt, aki nem volt hajlandó vádat emelni az új abortusztörvényt megszegők ellen, és többször is kijelentette, hogy támogatja a kiskorúak nemváltását.

Ron DeSantis, Florida kormányzója felfüggesztett egy kerületi választott ügyészt, aki nemrég egyetlen ügyészként az államban megfogadta, hogy nem emel vádat az állam újonnan életbe lépett abortusztörvénye alapján.

Andrew Warren 13. kerületi ügyész felfüggesztése azonnali hatállyal lép életbe. DeSantis elmondta, hogy azért döntött így, mert Warren meg akarta válogatni, hogy milyen törvényeket tartasson be.A kormányzó kiemelte, hogy az egykori ügyész nem volt hajlandó büntetőeljárás alá vonni az embereket Florida újonnan életbe lépett 15 hetes abortusztilalma alapján, valamint támogatta a kiskorúak nemváltó kezelését. Ezzel kapcsolatban DeSantis egy sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy bár jelenleg nincs olyan állami törvény, amely tiltaná a nemi hovatartozást megerősítő kezeléseket, azért indokolta mégis többek között ezzel Warren felfüggesztését, mert egy nap a törvényhozás betilthatja majd az ilyen jellegű kezeléseket.

Soros embere volt

PestiSracok facebook image

Andrew Warrent egyébként már kétszer választották meg ügyésznek, és 2016-ban ő is rajta volt azon a listán, amelyen a Soros György által támogatott ügyész-jelöltek szerepeltek. Felfüggesztése kapcsán most azt mondta, hogy ezzel szembe köpték azokat a választókat, akik kétszer is megválasztották őt Hillsborough megye ügyészének.

Egy floridai demokrata szenátor, Janet Cruz szintén kritizálta DeSantis döntését Warren felfüggesztéséről, mondván, hogy

Warrent bár felfüggesztették, még nem távolították el hivatalából, ehhez a lépéshez a floridai szenátus döntésére van szükség. DeSantis kormányzó Susan Lopez Hillsborough megyei bírónőt jelölte Warren helyére, akit decemberben nevezett ki bírónak.

DeSantis rendeletének nagy része a 15 hetes abortusztilalomra összpontosított. Júniusban ugyanis, miután az amerikai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte az 1973-as Roe kontra Wade döntésben rögzített szövetségi abortuszvédelmet, Warren aláírt egy nyilatkozatot, amelyben kijelentette, hogy nem fog büntetőeljárást indítani azok ellen, akik az új törvényt megsértve abortuszt hajtanak végre magukon a terhesség 15. hete után.

– áll a felfüggesztést kihirdető rendeletben.

A liberális ügyészek az elmúlt hónapokban egyébként sorozatosan visszaéltek a hatalmukkal. Júniusban a San Franciscó-i választók leváltották Chesa Boudin helyi kerületi ügyészt, aki a rendőrség felelősségre vonására és a börtönbe kerülők számának csökkentésére törekedett oly módon, hogy több ügyben nem emelt vádat a tettesek ellen. A Los Angeles megyei kerületi ügyészt, George Gascónt szintén heves bírálatok érték olyan döntései miatt, mint például a nem erőszakos bűnözők készpénzes óvadékának megszüntetése.

Forrás: V4NA, fotó: Tampa Bay Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.