Pesti Srácok

Görögország fokozatosan meghosszabbítja kerítését Törökországgal közös határán

null

Görögország fokozatosan meghosszabbítja kerítését Törökországgal közös határán és megerősíti a megfigyelőrendszereit az egyre erősebbé váló illegális bevándorlás feltartóztatására – közölte kedden a görög kormány. A döntés Kiriákosz Micotákisz kormányfő vezetésével és a legfőbb katonai, biztonsági és bevándorlási tisztségviselők részvételével tartott keddi tanácskozáson született. A kormányzat közleménye szerint a megbeszélésen az egyre nagyobb tehertételt jelentő illegális bevándorlásra összpontosítottak Görögország szárazföldi és tengeri határain.

Görögország már korábban felhúzott 40 kilométer kerítést az Évrosz határfolyó mentén. Athén ismételten azzal vádolta Ankarát, hogy Törökországba érkezett migránsok ezreit küldi Görögországba szomszédja destabilizálására.

– közölte a görög kormány, kiemelve, hogy első körben a lehetséges problémás szakaszokra fognak összpontosítani.

PestiSracok facebook image

– tették hozzá.

Törökország és Görögország régóta vitatkozik a migráció mellett egyebek között a tengeri határokról, a kölcsönös légtérsértésekről, valamint az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők kiaknázásáról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz

Ajánljuk még