Pesti Srácok

Irakba szállítottak csaknem hétszáz, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló irakit

Irakba szállítottak csaknem hétszáz, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló irakit

Az északkelet-szíriai kurd hatóságok megközelítőleg hétszáz, az Iszlám Állam terrorszervezethez közel álló irakit szállítottak át Irakba – közölte pénteken egy szíriai nem kormányszervezet.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns szíriai aktivistaszervezet szerint hatszázhúsz irakiról – az Iszlám Állam fegyvereseinek korábban az al-Holban lévő táborban őrzött hozzátartozóiról –, valamint ötven Iszlám Állam-harcosról és parancsnokról van szó, akiket korábban a kurd vezetés alatt harcoló ernyőszervezet, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) egyik börtönében tartottak fogva. Az év eleje óta immár ez a negyedik hasonló, az iraki hatóságokkal együttműködve végrehajtott művelet.

A kurd ellenőrzés alatt álló al-Hol el-Haszeke tartományban található, nem egészen tíz kilométerre az iraki határtól. A százötven család tagjai – "nők, gyermekek és férfiak, közöttük betegek" – csütörtökön hagyták el a tábort – közölte az AFP francia hírügynökséggel az északkelet-szíriai kurd autonóm terület közigazgatásának egyik vezetője. Szerdán az INA hivatalos iraki hírügynökség idézte a belső menekültek minisztériumának szóvivőjét, aki megerősítette, hogy idén várhatóan ötszáz családot toloncolnak vissza Irakba. Az elmúlt hónapokban több száz, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló iraki hagyta el a túlzsúfolt al-holi tábort, ahol az ENSZ szerint mintegy 56 ezer ember él. Összesen 3500 iraki fogvatartottat őriznek Északkelet-Szíriában kurd börtönökben – közölte júniusban egy magas rangú iraki katonai vezető.

Az Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség támogatásával az első vonalban harcoló Szíriai Demokratikus Erők 2019-ben győzelmet arattak a dzsihadista szervezet ellen, kiűzve a lázadókat utolsó kelet-szíriai menedékükből. Irak 2017 végén kiáltotta ki a győzelmet az Iszlám Állam felett, amelyet valamennyi iraki erősségéből kiűzött.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Bram Janssen

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.