Pesti Srácok

Közönségszórakoztató játékkal aratott könnyed sikerrel szinte biztos a csoportkör! – Labdarúgó Európa Liga-selejtező: Ferencváros–Shamrock Rovers 4–0 (2–0)

Közönségszórakoztató játékkal aratott könnyed sikerrel szinte biztos a csoportkör! – Labdarúgó Európa Liga-selejtező: Ferencváros–Shamrock Rovers 4–0 (2–0)

Nagyszerűen játszott, helyzetek tömkelegét dolgozta ki és végül magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgó-csapata a Shamrock Rovers elleni Európa Liga-selejtező első felvonásán a Groupama Arénában. Bár a visszavágó még hátravan, de ezzel a mai sikerrel szinte biztos, hogy ott lesz a magyar bajnok az EL-főtáblán!

Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a Qarabag elleni BL-kiesés után fölényes győzelmet aratott a Ferencváros a Fehérvár FC elleni rangadón. Így a zöld-fehérek annak ellenére is jó előjelekkel készülhettek a mai Európa Liga-selejtezőre, hogy lemaradtak a BL-ről. A cél egyértelműen az lett ezek után, hogy az Európa Liga azért meglegyen és ehhez már csak egy párharcot kellett sikerrel megvívni, az ír bajnok Shamrock Rovers ellen. Az írek a számunkra is ismerős, bolgár Ludogorec ellen estek ki a BL-ből az előző körben, így csöppentek bele a Fradi elleni EL-párharcba.

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov részben kényszerűségből is, alaposan felforgatta csapatát, különösen annak védelmét. A mai, Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka – Besic, Laidouni – Auzqui, Tokmac, Traoré – Ryan Mmaee összeállítás még sosem lépett pályára kezdőként, igaz, ez nem jelentette azt, hogy gyenge lett volna a Fradi. Samy Mmaee, Thelander és Zachariassen sérülés miatt maradt ki, nem csupán a kezdőből, de a meccskeretből is, Esiti, Vécsei, Marquinhos, Boli és a Fehérvár ellen káprázatos dolgokat mutató francia légiós, Mercier pedig a kispadon kezdett.

Sztanyiszlav Csercseszov semmit nem bízott a véletlenre, alaposan elmagyarázta a taktikát fiainak! Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
Sztanyiszlav Csercseszov semmit nem bízott a véletlenre, alaposan elmagyarázta a taktikát fiainak! Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
PestiSracok facebook image

Tapogatózó kezdés után a 7. percben Ryan Mmaee bombája csattant a bal kapufán, hamar megadta tehát az alaphangot a Fradi. A 9. percben Besic szabálytalansága után lőhetett szabadrúgást az ír bajnok, Dibusz könnyedén védte a nem túl jó próbálkozást. A 12–13. percben alaposan beszorította a Fradi az ír csapatot és meg is szerezte a vezetést. Tokmac lövését még blokkolták az ír védők, ám a szöglet után jobbról beadott labdára – amely levágódott a védőkről – Auzqui érkezett remekül és közelről a kapuba továbbított (1–0). A gyors vezetés tehát megvolt, és az első szűk negyedóra láttán úgy tűnt, hogy ezt a párharcot már az első meccsen el lehet dönteni.

A következő percek gólhelyzet nélkül teltek, ám egyértelmű volt, hogy az ír csapat az egygólos hátrányában sem vonul sündisznóállásba, hanem próbál kezdeményezni, támadni. Ez a gyors támadókkal rendelkező Fradi számára mindenképpen előnyös volt. Akadtak is lehetőségek: előbb Traoré, majd Pászka, később pedig Mmaee veszélyeztetett, de egyelőre nem sikerült növelni az előnyt. A 27. percben Auzqui kapott fölösleges sárgát, amikor a kezdőkörben szabálytalankodott ellenfelével szemben.

Ha egy üzlet beindul... Auzqui már a Fehérvár ellen is eredményes volt, és az ír bajnok ellen is betalált! Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
Ha egy üzlet beindul... Auzqui már a Fehérvár ellen is eredményes volt, és az ír bajnok ellen is betalált! Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

A 34. percben előbb hatalmas helyzet maradt ki, majd megszületett a hőn áhított második gól. Mmaee egy csodálatos egyéni akció végén szépen helyezett a jobb sarok felé, labdája visszajött a kapufáról, a következő támadásnál azonban Mmaee már inkább beadott, és a középen érkező Traoré három méterről a léc alá lőtt (2–0). Három perccel később Laidouni és Mmaee gyönyörűen kényszerítőzött, Traoré átlépte a Mmaee felé tartó átadást, amellyel a marokkói csatár abszolút gólhelyzetbe került, de erőtlenül a térdre rogyó kapus kezébe passzolt. Kár volt érte, mert egyrészt csodaszép gól lett volna, ha bemegy, másrészt a háromgólos előny gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy egy félidő alatt eldőlt, melyik csapat kerül az Európa Liga főtáblájára.

A 42. percben Laidouni tekert kapura húsz méterről, az írek kapusa azonban a helyén volt. Két perccel később Besic szabálytalankodott huszonöt méterre a magyar kaputól, ám szerencsésen megúsztuk az ír lehetőséget. A játékvezető ritkán látható, négy perces hosszabbítást rendelt el az első félidő végén, amely nekünk rosszul indult, hiszen újabb fölösleges sárgát kaptunk – ezúttal Knoester –, és Auzquihoz hasonlóan a holland bekk is a felezővonalnál volt szabálytalan. A 48. percben – de még az első félidőben – szép kontrát vezetett a Fradi: Auzqui labdaszerzése után Laidouni, Traoré, majd Mmaee volt a labda útja, ám a marokkói ék már nem tudott lőni, kiszorították. Ezzel a lehetőséggel zárult az első játékrész, amelynek végén megnyugtató Fradi-előnynek örülhettünk és bízhattunk abban, hogy sikerül növelni az előnyt a második játékrészben.

Adama Traoré (a kép jobb szélén) bombaigazolása volt a Fradinak. Mai két góljával igen sokat tett a győzelemért és ezzel az Európa Liga főtáblájáért. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Adama Traoré (a kép jobb szélén) bombaigazolása volt a Fradinak. Mai két góljával igen sokat tett a győzelemért és ezzel az Európa Liga főtáblájáért. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A szünetben csak az írek cseréltek, a mieink nem. A lehető legjobban kezdte a Ferencváros a második játékrészt: góllal! Botka labdaszerzése után jól indította Mmaeét, aki Tokmac elé játszott. Tokmac kihagyta a helyzetet, ám a kapusról kipattanó labdát az egyik ír védő éppen Traoré lábához rúgta, aki levette, majd ballal a kiszolgáltatott helyzetben lévő ír kapus mellett a jobb alsó sarokba gurított (3–0). A zöld-fehérek továbbra sem álltak le, és bár újabb gólt nem sikerült lőni, de hatalmas helyzeteket kidolgozni igen, így a 60. percre akár öt-hat góllal is vezethetett volna a magyar bajnok. Sajnos azonban Mmaee és Tokmac is elpuskázta a lehetőségeket.

Nem véletlen, hogy az ír szakvezető, Stephen Bradley hármat is cserélt a 61. percben: Gaffney, Gannon és Kavanagh lejött, Towell, Farrugia és Byrne pedig beszállt. Csercseszov is változtatásra szánta el magát: Auzqui és Mmaee jött le, Marquinhos és Boli érkezett. A 67. percben Besic szabálytalankodott a magyar tizenhatos vonalánál, így roppant veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a Shamrock Rovers. Szerencsére Greene – egyébként jól irányzott és kapura tartó – lövése szögletre pattant a sorfalról. A fáradó Besicet Vécsei váltotta a Fradinál, míg a vendégeknél Bradley döntése értelmében Ferizaj jött be Watts helyére.

Henry Wingo (balra) újra kezdett és megbízható, jó védőmunkával vette ki a részét a Fradi-győzelemből. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Henry Wingo (balra) újra kezdett és megbízható, jó védőmunkával vette ki a részét a Fradi-győzelemből. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A mérkőzés hajrájához érkezve kicsit leült a játék, ritkultak a Fradi-helyzetek is, bár egy-két lehetőség még így is akadt, a hangulat pedig a közönség folyamatos szurkolása miatt kiváló volt. Sztanyiszlav Csercseszov a 84. percben kihasználta utolsó két cserelehetőségét is: Pászka helyett Civic, Traoré helyett pedig Mercier érkezett. A 87. percben a csereként beálló Towell iramodott meg a Fradi kapuja felé, Knoester próbálta kiszorítani, de ez csak részben sikerült, mert az ír játékos kapura tudott tüzelni – szerencsére lövése fölé szállt. Már a hétperces (!) hosszabbításban jártunk, amikor jöttek a Fradi-cserék és meglett a negyedik! Előbb Boli lőtt remekül ballal, ezt még védte bravúrral Mannus, ám a szöglet után Civic földön megpattanó lövésénél már tehetetlen volt (4–0).

A mérkőzés összegzéseként elmondható, hogy már a párharc első felvonásán kiderült: a Ferencváros lényegesen jobb csapat, mint a Shamrock Rovers. Ugyanakkor a 4–0-s győzelem ellenére sem szabad félvállról venni a visszavágót, mert az írek, bár három góllal kikaptak Razgradban a Ludogorec otthonában, egy pillanatra sem adták fel. Otthon bizony megizzasztották a bolgárokat, akik ellen már 2–0-ra is vezettek. Amennyiben azonban a Ferencváros – amely a hétvégén pihenhet, ugyanis a Paks elleni bajnokiját elhalasztották – maximális koncentrációval játszik majd a jövő héten Írországban, nem lehet kétséges, hogy továbbjut és ezzel ott lesz az Európa Liga főtábláján.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.