Pesti Srácok

A szlovák alvilág egyik legrettegettebb bandája gyilkolhatott néhány éve Magyarországon

A szlovák alvilág egyik legrettegettebb bandája gyilkolhatott néhány éve Magyarországon

A rettegett felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos bandájának tagjaival ölethették meg pár évvel ezelőtt azt a két Győr környéki strómant, akiknek a holttestét a mai napig nem találja a rendőrség – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma.

A portál kifejti: a bűnügy előzménye egy milliárdos áfacsalási botrányhoz köthető, amelynek hátterében gazdag vállalkozók álltak. A történet szálai egészen 2013-ig, egy Győr környéki bűnbandáig vezethetők vissza, akkorra datálható ugyanis az a gazdasági bűncselekmény, amely már négy éve bírósági szakban van és amely miatt a gyanú szerint legalább két embernek meg kellett halnia. Az eljárásnak van még két szereplője, két stróman; őket az ügyészség közokirat-hamisítással vádolta meg. Az elsőrendű vádlott ugyanis 2013-tól kezdődően pénzért arra vette rá a két férfit, hogy cégeket vegyenek a nevükre, illetőleg cégeket alapítsanak, amelyekben a valóságban tényleges tevékenységet nem végeztek.

A fővádlott – a számla bruttó értékének öt-tíz százalékának megfelelő összegért – számlákat állított ki, illetve állíttatott ki az időben egymást követő cégek mindenkori ügyvezetőivel. A folyamat úgy zajlott, hogy a vádemelést ebben az ügyben elkerülő „megrendelő” az elsőrendű vádlottal közölte, hogy milyen termékről, szolgáltatásról, milyen összegben és dátummal kell a számla, majd a „megrendelő” elutalta az elsőrendű vádlott által megadott cég számlájára a számla összegét, amit az elsőrendű vádlott utasítása alapján az adott cég ügyvezetője a bankban felvett, majd átadott az elsőrendű vádlottnak, amiből ő levonta a saját „jutalékát”, a többit pedig visszaadta a „megrendelőnek”.

A vádirat arra is utalást tett, hogy nemcsak a harmad- és negyedrendű vádlottak alapítottak kamucégeket megbízóik utasítására, hanem a bűncselekményben több más személy is részt vett. Ezt igazolja, hogy a Mediaworks Hírcentrum információi szerint három éve olyan adatok jutottak a rendőrök birtokába, hogy a vádlottak ismertségi körébe tartozó két strómant is megölhették, a holttestüket pedig eltüntették, emiatt a Petőfi Attila vezette Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály 2019 nyarán nyomozni kezdett. Miután 2021 elején a Petőfi-féle főosztályt megszüntették, az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át. Az NNI jelenleg több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Információk szerint a két stróman azután halt meg, hogy 2013 novemberében megbízóik részére több százezer eurót vettek fel. A Mediaworks Hírcentrum értesülései szerint azt is megsúgták a rendőröknek, hogy a két „fehér lóval” a korábban a Sátor Lajos-féle bandához tartozó emberek végezhettek.

PestiSracok facebook image

Sátor Lajos Szlovákia egyik legrettegettebb és legkegyetlenebb maffiavezére volt, akit a dunaszerdahelyi mészárlás megrendelőjének tartanak a hatóságok: 1999. március 25-én a hírhedt Fontana bárban rendőrségi akciónak álcázva kommandósnak öltözött bérgyilkosok több mint száz lövéssel kivégezték a rivális banda, a Pápay-klán tíz vezetőjét. A dunaszerdahelyi vérfürdőt követően Sátorék átvették a dél-szlovákiai régió ellenőrzését. Sátort 2010 decemberében végezték ki saját emberei, igaz, holtteste a mai napig nem került elő. Az, hogy a Sátor-féle bandától nem áll távol a strómanok likvidálása, a hírhedt felvidéki maffiaperekből is világosan kiderült. Az még kérdés, hogy bérgyilkosság történt vagy a fent említett gazdasági bűncselekményből a felvidéki maffiózók is részesültek, és saját döntés alapján ölték meg a feleslegessé vált, esetleg kipakolni akaró vagy a pénzzel elszámolni nem tudó strómanokat.

Forrás: Mediaworks Hírcentrum

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?