Pesti Srácok

Miniszteri biztos lett a Fidelitas korábbi elnöke, Böröcz László

null
Székesfehérvár, 2017. május 20. Böröcz László, a Fidelitas elnöke a kormánypárt ifjúsági társszervezetének XIV. tisztújító kongresszusán a székesfehérvári Vörösmarty Színházban 2017. május 20-án. MTI Fotó: Kovács Attila

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Böröcz Lászlót, a Fidelitas korábbi elnökét.

A kinevezésről szóló döntés péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben. Böröcz László megbízatása 2024. július 31-ig szól. Miniszteri biztosként feladata lesz, hogy együttműködjön a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztossal, Fodor Gergellyel és a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával, Szalay-Bobrovniczky Vincével.

Böröcz feladata lesz, hogy figyelemmel kísérje az állami infrastrukturális beruházásokat és kulturális, turisztikai fejlesztéseket, a beruházások és fejlesztések kommunikációjáért is ő felel, továbbá kapcsolatot tart a világörökségi területen működő és tevékenykedő civil szervezetekkel is.

Böröcz László 19 évvel ezelőtt került kapcsolatba a belvárosi Fidelitasszal, 2009-től már az országos szervezet operatív, majd ügyvezető alelnöke volt, 2015 és 2019 között pedig az elnöki posztot töltötte be. 2010-től a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének munkatársa lett és ugyanebben az évben egyéni képviselőnek választották az V. kerületben. 2014-ben ismét megválasztották önkormányzati képviselőnek és 2018-ig általános alpolgármester is volt Belváros-Lipótvárosban. Böröcz László 2012-től két évig a Miniszterelnökség szakmai tanácsadója volt. 2018-ban a Fidesz országos listájáról került be a parlamentbe, a Törvényalkotási Bizottság, a Költségvetési Bizottság és a Fenntartható Fejlődés Bizottság tagja is volt. Az idei országgyűlési választáson is indult egyéniben, de közel hat százalékkal kikapott Csárdi Antaltól az V. kerületben.

PestiSracok facebook image

Az atlétikai vb kormánybiztosa is új szerepet kapott

A Magyar Közlönyben közzétették azt is, hogy Schmidt Ádám lett a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság kormánybiztosa, valamint kineveztek öt helyettes államtitkárt is a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztériumban: Bartal Tamás Lajost, Határ Renátát, Horváth Jánost, Perényi Lóránt Lászlót és Vukoszávlyev Zoránt.

Forrás: Index, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.