Pesti Srácok

Novák Katalin csütörtökön látogatást tesz Ferenc pápánál

Novák Katalin csütörtökön látogatást tesz Ferenc pápánál

Novák Katalin holnap reggel a Vatikánba utazik, ahol Ferenc pápával fog találkozni. Az államfő erről közösségi oldalán számolt be, ahol azt is bemutatta, milyen ajándékot szán a Szentatyának.

– írta közösségi oldalán az államfő. Novák Katalin posztjából kiderül, hogy a hímzett papi stólát dr. Illés Károlyné Botyánszky Anna, a Népművészet Mestere tervezte, és több hímző asszony közös munkája nyomán készült el, ezután pedig Erdő Péter bíboros pedig megáldotta azt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a köztársasági elnök.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.