Pesti Srácok

Novemberben találkozhat egymással a kínai és az amerikai elnök

Novemberben találkozhat egymással a kínai és az amerikai elnök

Sajtóértesülések szerint idén novemberben találkozhat egymással Hszi Csin-ping és Joe Biden; ezzel először kerülhet sor a két elnök között személyes egyeztetésre.

Hszi Csin-ping kínai és Joe Biden amerikai elnök személyes találkozójának előkészítésén dolgoznak kínai tisztviselők a The Wall Street Journal információi szerint, ugyanis Hszi közel három év után elhagyhatja Kínát és délkelet-ázsiai körútra indul. Mindez azt sugallja, hogy Hszi nem kételkedik abban, hogy a Kínai Kommunista Párt szintén novemberre várt kongresszusán harmadszorra is megválasztják az ország élére, szembemenve az elmúlt időszakot jellemző eseményekkel. Egyes források szerint a kongresszust követően Hszi a G20 Balira meghirdetett november 15–16-i csúcstalálkozójára utazik, ahonnan az ázsiai csendes-óceáni gazdasági együttműködésről szóló csúcsra megy Bangkokba – írja a vg.hu. Egyelőre úgy tűnik, hogy Hszi és Biden találkozójára valamelyik csúcson kerülhet sor.

A The Wall Street Journal kérdésére a kínai külügyminisztérium annyit válaszolt, hogy az ország támogatja Indonéziát és Thaiföldet mint az események két házigazdáját, és hajlandó minden résztvevővel együttműködni. A Fehér Ház egy tisztviselője szerint a két vezető közötti július végi telefonbeszélgetésen felmerült a személyes találkozó lehetősége, amelynek a részleteit a két elnöki stáb véglegesíti. Ugyanakkor a beszélgetést követően került sor Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani útjára, ami ellen Peking erőteljesen tiltakozott.

Hszi Csin-ping utoljára 2020 januárjában hagyta el Kínát, amikor Mianmarba látogatott. Pár nappal később a kínai hatóságok nyilvánosan is elismerték a vuhani koronavírus-járvány súlyosságát. A vezető tartózkodása a nemzetközi utazástól nehezítette Peking kommunikációját más országokkal, lehetetlenné téve a személyes találkozókat elnöki szinten. Amennyiben az útra sor kerül, úgy Hszi a térség más országaiba is ellátogathat, hogy újjáépítse a személyes kapcsolatokat a régió vezetőivel és bizonyítsa elkötelezettségét a délkelet-ázsiai térségben, ahol az Egyesült Államok is igyekszik teret nyerni Kínával szemben.

PestiSracok facebook image

A távol-keleti elnök gondolkodását ismerők szerint Hszi a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt nem hagyta el az országot az elmúlt két évben, és ugyanez az óvatosság vezetett a zéró-Covid politikájához is, amelynek keretében Kína az egyetlen vezető gazdaság, ahol a szigorú korlátozások továbbra is életben vannak. Peking ugyanakkor az ezáltal okozott gazdasági károk ellenére sikerként könyveli el a zéró-Covid politikáját. Hszi útja egyesek szerint jelezheti azt is, hogy a korlátozások is fellazulnak, ami lehetővé tenné a nemzetközi utazások újraindulását. Peking már júniusban enyhített a beutazási szabályokon, így az érkezést követő karantént 14-ről 7 napra csökkentette. A kínai elnök a múlt hónapban fogadta az indonéz vezetőt, Joko Widodót, a februári pekingi téli olimpia óta először sort kerítve arra, hogy egy külföldi államfővel személyesen tárgyaljon.

Délkelet-Ázsia számára nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt Peking és Washington között, miután biztonsági téren közülük sok Amerikára támaszkodik, míg a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) első számú kereskedelmi partnere Kína, amely dollármilliárdokra rúgó beruházásokkal is igyekszik növelni a befolyását a térségben. Mindennek ellensúlyozására aligha lesz elég az a 150 millió dollárnyi amerikai beruházás, amelyet májusban jelentett be Biden, miután a Fehér Házban fogadta a régió vezetőit. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a múlt héten az ASEAN-államok külügyminiszteri találkozóján Kambodzsában mindenesetre megerősítette az amerikai elkötelezettséget a térségben.

Forrás: VG.hu; Fotó: Nicolas Asfouri/AFP, Nicholas Kamm/AFP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.