Pesti Srácok

Szijjártó: az egész világon érezteti drámai hatását a háború

null

Az ukrajnai háború az egész világon érezteti a drámai hatását – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzésében úgy fogalmazott: a háború és a szankciók nyomán rendkívüli világgazdasági kihívásokkal szembesülünk, az energiaellátás biztonságát érő kihívásokról már nem is beszélve.

– írta. Hozzátette: New Yorkban – ahol az Atomsorompó Szerződés Felülvizsgálati Konferenciáján vett részt – egyetértett Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszterrel abban, hogy a következmények a háború idejének kitolódásával még a mostaninál is jóval drámaibbak lesznek, így a legrosszabb még mindig előttünk van. Egyetértettek abban is, hogy

PestiSracok facebook image

– emelte ki Szijjártó Péter. Jelezte: a két külügyminiszter abban is egyetértett, hogy a kommunikációs csatornák elvágása végzetes hiba volna, az ugyanis teljesen ellehetetlenítené a békéről szóló tárgyalásokat.

– hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Szijjártó Péter mindezek alapján megerősítette a magyar pozíciót: azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások haladéktalan megkezdésére van szükség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.