Pesti Srácok

Tóth Gabi szerint egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat

Tóth Gabi szerint egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat

Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült, amit már láthatott a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak adott interjújában elmondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt. „Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük".

Sajnálatos módon nem meglepő, hogy egy közéleti szereplőt, jelen esetben egy énekesnőt politikai nézetei miatt támad a magát oly elfogadónak tartó balliberális réteg. Így történt ez Tóth Gabi esetében is, akit sokan támadtak amiatt, mert a 2022-es választásokat megelőzően Orbán Viktor beszéde előtt énekelt, de ez 2012-ben is így volt, csak akkor a szemfülesek nem csaptak le erre "hihetetlen sztorira". Nemrég pedig Erdélyben turnézott, hiszen elmondása szerint rengeteg rajongója van innen és lelkileg nagyon fontos volt számára, hogy személyesen, nekik énekeljen. Mint fogalmazott:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Tóth Gabi szerint eljön majd az az idő, amikor a nyugati országok rólunk vesznek majd példát. Kiemelte: erő, büszkeség, nemzettudat, ez a magyarság.

Az őt ért támadásokról elmondta továbbá, hogy

-emelte ki az énekesnő, aki sosem titkolta értékrendjét.

Tóth Gabi megjegyezte továbbá azt is, hogy

Forrás: Origo, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.