Pesti Srácok

Trump: a republikánusoknak a közelgő választások megnyerésével meg kell állítaniuk a hanyatlást

Trump: a republikánusoknak a közelgő választások megnyerésével meg kell állítaniuk a hanyatlást

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.A texasi seregszemle – amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott nyitóbeszédet csütörtökön – a volt elnök felszólalásával fejeződött be.

Kétórás beszédében Trump úgy vélte, hogy az ország a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult, csupán a konzervatívok menthetik meg a társadalmat a közelgő válságoktól, és ahhoz, hogy ezt megtegyék, a politikának vissza kell nyernie a társadalom bizalmát. A legfontosabb feladatnak a novemberi, úgynevezett "félidős" kongresszusi választások megnyerését nevezte. Úgy fogalmazott, Amerika felemelkedése ezzel kezdődik, és 2024-ben az elnökválasztáson remélt republikánus sikerrel folytatódik. Trump ismét emlékeztetett arra, hogy amikor – tavalyelőtt – másodszor indult a választáson, jobb eredményt ért el, mint először, amikor meg is nyerte. Hangoztatta, hogy a konzervatív erőkkel együtt folytatja a munkát annak érdekében, hogy az országot ismét "naggyá, erőssé és biztonságossá tegyék. Ezúttal sem jelentette azonban egyértelműen be, hogy indul a következő választáson.

A jelenlegi elnököt, a demokrata Joe Bident számos alkalommal bírálva megismételte azt az álláspontját, hogy az amerikai rendszert "fokozatosan tönkreteszik", az előző elnökség alatt elért eredményeket visszájukra fordítják. Ezért szerinte a "radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani". Beszédében Trump kemény fellépést követelt a bűnözők ellen, különös tekintettel a kábítószer-kereskedőkre. Kijelentette, hogy kormányzata idején az amerikai határ a legbiztonságosabbá vált történelme során, most viszont már "a világ legrosszabbja".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Reformokra szólított az amerikai választási rendszerben, és új szabályokat sürgetett korrupció ellen, mert "a jelenlegi rendszer beteg", és úgy vélte, a jelenlegi vezetés a médiában cenzúrát alkalmaz. Fontosnak mondta, hogy megvédjék a szülők jogait, és álláspontja szerint az oktatást is meg kell tisztítani, a gyermekeket meg kell védeni a genderideológia terjedésétől.

Azt is hangoztatta, hogy elejét kell venni a további adóemeléseknek, a szárnyaló inflációnak, mert a gazdaság "összeomlóban van", és lépéseket kell tenni az energiaárak mérséklése érdekében. Leszögezte, hogy a külpolitikában is vissza kell térni az "Amerika az első" jelszóhoz, mert az Egyesült Államok elvesztette vezető helyét, és csökkenteni kell az ország függőségét másoktól. Trump bírálta, hogy a nemzetközi erők kivonultak Afganisztánból, és azt is Biden szemére vetette, hogy hagyták Oroszország háborúját folytatódni Ukrajnában. Bírálta Nancy Pelosi demokrata házelnök minapi tajvani látogatását, és megismételte a mostani konferencia azon jelszavát, hogy a közelgő választásokon Pelosit le kell váltani posztjáról, és a kongresszusnak republikánus többségűvé kell válnia.

A Conservative Political Action Conference a legnagyobb amerikai konzervatív seregszemle, amelyet 1974 óta rendeznek meg. Az évente többször is jelentkező tanácskozást májusban Magyarországon rendezték meg. A dallasi konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg csütörtökön, összefogásra szólítva a világ konzervatív erőit. A magyar kormányfő hangoztatta, hogy 2024-ben mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban fontos választásokat tartanak, és ezek fogják "meghatározni a nyugati civilizációért vívott csata két frontját", ezekre kell felkészülniük a konzervatív pártoknak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Pool/Al Drago

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.