Pesti Srácok

Újra lebukott a Telex nevű fakenews-gyár

Újra lebukott a Telex nevű fakenews-gyár

A háború kitörése óta a baloldali sajtóa konfliktusba történő beavatkozás lelkes szószólójaként, majd később az Oroszország elleni szankciók legnagyobb híveként próbálta meg befolyásolni a magyar közvéleményt.Amíg a magyar kormány árstoppokkalvédi meg a magyar embereket a háborús infláció következményeitől, addig a baloldali újságírók mindent megtesznek, hogykisebbítsék ezen intézkedések hatásosságát – írja a Tűzfalcsoport.

Az alábbi friss példán keresztül pedig újból bepillantást nyit a portál a baloldali médiumok működésébe, akik amellett, hogy a hétköznapi emberek életének legapróbb döntéseibe is beleszólnának, a fakenews-gyártásban is élen járnak. A legutóbbi Kormányinfón a 444-től a Telexhez igazolt Sarkadi Zsolt arról értekezett hosszasan, hogy a kormány miért nem kéri az embereket arra, hogy megváltoztassák fogyasztási szokásaikat/kezdjenek el spórolni/utazzanak kevesebbet. Ezután az újságíróazt a kérdést szegezte Gulyás Gergelynek, hogy miért nem ingyenes Magyarországon a benzin?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában kiemelte, hogy az emberek életére olyan nagymértékben van hatással a háborús infláció, hogy „ahol ettől meg lehet őket óvni, azt tegyük meg”. Tehát a hatóági áras üzemanyag bevezetése és fenntartása egy jó intézkedés, hiszen ennek köszönhetően nem szabadítjuk rá az egyszeri fogyasztókra a magas piaci árakat.

A portál szerint ezzel itt véget is érhetne a történet, ha a Telex pár napra rá ne jelentetett volna meg egy olyan cikket, amelyben azt sugallják, hogy Gulyás Gergely ingyen adná a benzint, pedig a Bolygó védelme érdekében a spórolásra kellene ösztönöznie az embereket.

PestiSracok facebook image

– áll a telexes cikkcímében a félrevezető, Gulyás Gergelynek tulajdonított állítás. Az ingyen benzin kérdését a Telex újságírója vetette fel, és nem Gulyás Gergely javasolta azt. Sőt, félig viccesen reagált a felvetésre, megemlítette, hogy azokban az országokban ingyenes az üzemanyag, amelyek kőolajnagyhatalmak. A cikk az egyik legjobb példa arra, hogy milyen elvtelen módszerekkel operál a baloldali média.

A Tűzfalcsoport emlékeztet, hogy ha már szankciók iránt lelkesedő baloldali médiáról beszélünk, akkor érdemes megemlítenünkazt az ominózus esetet is, amikor az egyik 444-es újságíró arról beszélt az ATV-ben, hogy az Oroszország ellen bevezetett gazdasági intézkedések nekünk,magyaroknak is kell, hogy fájjanak. Meglepő módon akkor is az olajembargóról volt szó. A 444-es Vég Márton úgy fogalmazott, hogy „jelenleg olyan szankciót nem lehet bevezetni, amely nem fájna. Szerintem egy kicsit muszáj, hogy fájjon nekünk is. (...) Nyilván Európának fájni fog és Magyarországnak is fájni fog. Gazdasági visszaesést okoz, inflációt okoz és a GDP is visszább fog esni, de morálisan ezt tartom helyesnek!”

Ezek után szinte biztosra vehető, hogy ha a baloldal lenne kormányon, kiegészülve a csatlós médiagépezettel, akkor a jelenlegi válság már rég elsöpörte volna Magyarországot.

Forrás: Tűzfalcsoport

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.