Pesti Srácok

Ukrajnának megtetszett a háborúsdi: újabb országot fenyegettek meg

null

Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő átadta a Koszovó függetlenségének elismeréséről szóló határozattervezetet a kijevi képviselőháznak – írja a V4NA. Ukrajna a nyugati értékeket osztja és mindenhol a demokrácia megerősítését támogatja – ezt írta a Twitter-bejegyzésében a politikus, aki reményét fejezte ki, hogy minél előbb sor kerülhet Koszovó szuverenitásának megerősítésére. A politikus szerint akár katonailag is segítenie kell Ukrajnának Koszovó függetlenségét.

A politikus annak az Európai Szolidaritás nevű pártnak a tagja, amelynek az elnöke Petro Porosenko, aki 2014 és 2019 között Ukrajna elnöke volt és aki Ukrajna leggazdagabb embereinek egyike; a Forbes listája szerint 1,6 milliárd dollárra becsülik a vagyonát.

– nyilatkozta Honcsarenko. Az ukrán politikus hozzátette: az invázió után most már eljött az ideje, hogy Kijev elismerje Koszovó függetlenségét. Szerinte Ukrajnának támogatnia kell Koszovót, ha kell, akár katonailag is. Megjegyezte: ezért a kijelentéséért már kapott fenyegetéseket a szerbektől.

PestiSracok facebook image

– mondta. Az ukrán parlamenti képviselő szerint az, hogy Moszkva párhuzamot von a szakadár ukrán területek és Koszovó között, csak azért van, hogy igazolja az ukrajnai területek elfoglalását.

Forrás: V4NA; Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.