Pesti Srácok

A Nobel után az Emmyt is bezsebelhette Obama

A Nobel után az Emmyt is bezsebelhette Obama

A legjobb narrátor Emmy-díját nyerte el szombaton Barack Obama a Netflix A legszebb nemzeti parkok című dokumentumfilm-sorozatában nyújtott teljesítményéért. Biztosan megérdemelten kapta a volt elnök a rangos kitüntetést, akárcsak annak idején a Nobel-békedíjat, hiszen egyetlen háborút sem indított, egyetlen közel-keleti országot sem bombázott le, az mind Trump volt...

Az öt részes műsor, amelyért a díjat kapta, egyébként a világ nemzeti parkjait mutatja be, és Barack, valamint Michelle Obama produkciós cége, a Higher Ground készítette. Övé volt a legismertebb név a kreatív művészek szombat esti Emmy-díjátadóján a híres jelöltekkel – köztük Kareem Abdul-Jabbarral, David Attenborough-val és Lupita Nyong'óval – teli kategóriában. Barack Obama a második elnök, aki Emmy-díjat kapott. Dwight D. Eisenhowert 1956-ban tüntették ki Emmy-különdíjjal. Obama korábban Grammyt is nyert két memoárjának, A remény merészsége és az Egy ígéret földje című könyvének hangoskönyv-felolvasásáért. Michelle Obama 2020-ban saját Grammy-díjat vihetett haza hangoskönyvének felolvasásáért. A volt elnök ezzel félúton van az EGOT nevű csoport felé, amelynek tagjai azok a szórakoztatóipari személyiségek, akik a négy lefontosabb díj, az Emmy, a Grammy, az Oscar és Tony (EGOT) mindegyikét elnyerték. Eddig ez 17 embernek sikerült.

A néhai Chadwick Boseman posztumusz Emmyt kapott szinkronmunkájáért. A díjat A Fekete Párduc színésze a Disney+ és a Marvel filmstúdió animációs sorozatában, a What if...?-ben című nyújtott kiváló alakításáért nyerte el. A műsorban Boseman a Fekete Párduc egyik szereplőjét, T'Challát szólaltatta meg egy alternatív univerzumban. A két éve, 43 évesen, vastagbélrákban meghalt Bosemannek ez volt az egyik utolsó projektje.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Gary Fabiano

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.