Pesti Srácok

A BKV-vezérigazgató elismerte, Karácsonyéknak sikerült leamortizálni a céget

A BKV-vezérigazgató elismerte, Karácsonyéknak sikerült leamortizálni a céget

A BKV-nál ugyan van létszámhiány, de az nem éri el azt a mértéket, hogy bármiféle szolgáltatás korlátozására szükség lenne, a társaság energiaköltsége a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, jövőre pedig meg is háromszorozódhat, a 3-as metró teljes vonalán 2023 második negyedévében indulhat majd meg a forgalom - mondta el a BKV vezérigazgatója hétfőn budapesti háttérbeszélgetésen.

Bolla Tibor közölte, a nyár folyamán olyan drasztikusan csökkent az autóbuszvezetők létszáma, hogy ha a tendencia folytatódott volna, akkor akár az a szolgáltatás korlátozását okozhatta volna. Ugyanakkor augusztusban ez a tendencia lelassult, és ha nem csökken tovább a járművezetői állomány, akkor zavartalanul fenntartható a szolgáltatást - mondta. Hozzátette: a BKV-nál 9500-an dolgoznak, jelenleg több mint kétszáz dolgozó hiányzik.

Az energiabeszerzésekről szólva Bolla Tibor elmondta, a BKV minden energiafajtát piaci áron vásárol, éves szerződésük van villamos energiára és gázra. Villamos energiát - a mostani árakhoz képest - "nagyon jó áron" vásárolnak - jegyezte meg.

Megjelent hírekre reagálva elmondta, a jövő évre vonatkozóan nem igaz az, hogy nem akarnak villamos energiát szállítani a BKV-nak. Nem azért lett eredménytelen a tender, mert nem volt ajánlat, hanem azért, mert volt benne egy maximum ár, és ez az emelkedések miatt csak az 50 százalékát tette ki a mostani piaci árnak - mutatott rá.

PestiSracok facebook image

Bolla Tibor közölte, kiírnak egy újabb tendert, és úgy gondolják, hogy biztosan kapnak majd ajánlatot. Ugyanakkor már nem éves, hanem negyedéves beszerzésekre írnak ki tendert, mert ha konszolidálódik a helyzet nem akarják a mostani magas áron egy évre lekötni a villamosenergia beszerzését. Felvették a kapcsolatot a MÁV-val azért, hogy esetleg egy közös beszerzést folytassanak le - mondta.

Közölte azt is, hogy gázra jövő őszig van aláírt szerződésük, és itt nem okoz semmi gondot a beszerzés. A társaság éves teljes energiaköltsége tavaly mintegy 20 milliárd forint volt, idén megközelíti a 40 milliárdot, és ha maradnak a jelenlegi árak, akkor jövőre 65-70 milliárdra nőhet - mondta Bolla Tibor.

Szólt arról is, a 3-as metró esetében jelenleg nincsen alkatrészhiány, jövő nyárig egészen biztosan nem lesz gond ugyanakkor dolgoznak azon, hogy az orosz beszerzési forrásokat más úton kiváltsák. Közölte, a BKV többféle jogcímen érvényesíti követelését az orosz Metrovagonmasszal szemben, nem mondanak le semmiféle követelésről. Peresítették a követelésüket, és ez már több mint 23 millió euró tesz ki. Továbbá az összes bankgarancia lehívását elindították, 13 tényleges lehívása megtörtént 3,5 millió euró értékben - mondta el Bolla Tibor.

Kitért arra is, hogy a BKV üzleti tervébe bele van építve egy 14 milliárd forintos energiaár-kompenzáció, az ügyben a főváros tárgyal a kormányzattal. Ez az összeg egyébként - az áram kivételével - már nem is fedezi energiaköltségeiket - jegyezte meg a vezérigazgató.

Közölte, vizsgálják, hogy tudnak télen kevesebb energiát felhasználni fűtésre. A BKV székházának felfűtése idén 160-170 millió forint lenne, ez az összeg tavaly 22 millió forint volt. Vizsgálják azt is, hogy lehet-e épületrészeket, vagy esetlegesen időszakosan az egész épületet lezárni és máshonnan ellátni a feladatokat - mondta Bolla Tibor. Közölte azt is, jövő év második negyedévében a 3-as metró teljes vonalán megindulhat a forgalom.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes kérdésekre válaszolva arról beszélt, a közösségi közlekedés alapvető problémáját nem az energiaválság okozza, hanem az, hogy annak fenntartása "nem áll biztos lábakon".

Az állam "apránként kivonult" a főváros közösségi közlekedésének finanszírozásból: a nagyjából 200 milliárdos kiadásból 12 milliárdot vállal az állam, az utasoktól nagyjából 50 milliárd forintot folyik be, míg az összes többit a fővárosnak kellene "beletenni" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel nem lenne baj önmagában, de a főváros adóbevételei "nem maradnak a városban, hanem az államkasszába folynak". Tüttő Kata azt mondta: a helyben maradó iparűzési adó még a közösségi közlekedés fenntartására sem elég.

A villamosenergia kapcsán a főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapesten a jövő évben is lesz közvilágítás, járni fognak a villamosok és a metrók, ugyanakkor - úgy fogalmazott - "van egy olyan típusú félelme, hogy a magyar kormány azért nem segíti ki az önkormányzatokat olcsó paksi árammal, mert az energiaválság árnyékában az önkormányzatiság teljes felszámolását szeretné bevégezni".

Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóság vezetője kérdésekre válaszolva elmondta: a 3-as metróvonalon január 21-i éjszakai balesetben megsérült kocsik közül az orosz szakemberek felmérése szerint egyet biztosan selejtezni kell. Az érintett kocsik javítása várhatóan októberben kezdődik majd Magyarországon - közölte.

Elmondta azt is, a kocsik rozsdásodásának "felszámolása megállt", nincsenek még meg a szükséges szerződések, valamint jelenleg nincs is itt szerelő Oroszországból.

Forrás: MTI, Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.