Pesti Srácok

Csák János: a kormányzati döntések mögött az emberek alapvető szükségletei állnak

Csák János: a kormányzati döntések mögött az emberek alapvető szükségletei állnak

A magyar kormány intézkedései mögött egy összetett gondolkodásmód húzódik meg, amely figyelembe veszi az emberek alapvető szükségleteit, így például a valahová tartozás, a törődés és a biztonság iránti igényt; mindez magyarázatot ad arra, hogy a kormány mit miért tesz - mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen, hétfőn Budapesten.

Úgy fogalmazott, hogy a verseny és az együttműködés a világ különböző részei között annak mentén fog eldőlni, hogy a legmélyebb emberi szükségletek megszólításában ki hogyan képes teljesíteni. A valahova tartozás érzése az egyik legmélyebb emberi szükséglet, jelen van például a hazaszeretet érzésén keresztül még olyan individualista társadalmakban is, mint az amerikai - fejtette ki.

Rámutatott: a kormány feladata megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy az emberek törődhessenek magukkal, szeretteikkel és közösségeikkel. Nem az a jó társadalom, ahol a kormány kész megoldásokat kínál, hanem az, ahol az egyének a saját erőforrásaik és szerencséjük alapján képesek boldogulni - tette hozzá.

A miniszter megjegyezte, hogy Magyarországon a társadalom nagyra értékeli a békét és a biztonságot, hiszen az ország szomszédságában az elmúlt 30 évben két háború is zajlott.

PestiSracok facebook image

Csák János - a miértek után a hogyanról szólva - elmondta, hogy a kormányzat kiemelt területként kezeli a társadalmi reprodukció kérdését, a technológiai fenntarthatóságot és a tapasztalatok átadását a következő generációknak.

- osztotta meg a konferencia résztvevőivel. Ahhoz, hogy egy társadalom újratermelje önmagát 2,1 százalékos rátára van szükség; a probléma világszerte számos országban jelentkezik Dél-Korea mutatója például 0,8 százalék - világított rá.

A miniszter szerint segíteni kell a nőket abban, hogy a jelenlegi uniós átlagot jelentő 29 éves kor előtt vállalhassák az első gyermeküket, és legyen idő még második és harmadik gyerekre is. Ezt a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével - a férfiak számára is -, illetve a családi adókedvezményekkel kívánja elősegíteni a kormányzat - hangsúlyozta.

A másik terület, amely a minisztert megfogalmazása szerint "ébren tartja" éjszaka, a közepes jövedelmi csapdahelyzet, amely a magyarországihoz hasonló duális gazdaságokat jellemzi. A kormány ambíciója, hogy az ország növelje a hazai részt a termelésben, a kis- és középvállalati szektor megerősödjön, innovatívabb legyen, növekedjen a fejlesztők száma. Enélkül hosszabb távon a családpolitika finanszírozása nehezen képzelhető el - hangsúlyozta.

A kultúra a kormányzat számára többet jelent a műalkotásoknál, gondolkodásmód és életforma is egyben, amely alapot képez a gazdaság működtetéséhez. Nem véletlen, hogy a GDP 1,3 százalékát költi az ország erre a területre a 0,5 százalékos EU-átlaggal szemben - összegezte Csák János a Budapest Eurázsia Fórumon.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.