Pesti Srácok

Igazoltatásnak ellenálló embereket lőttek le rendőrök Franciaországban

Igazoltatásnak ellenálló embereket lőttek le rendőrök Franciaországban

Franciaországban rendőrök szerdán két különböző helyen lelőttek két embert, akik igazoltatás közben ellenálltak: egy férfit egy közúti igazoltatás során sebeztek halálra a déli Nizzában, egy nőt pedig az északnyugati Rennes-ben egy kábítószer-ellenes razzia keretében.

Nizzában a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy autó veszélyesen, cikkcakkban halad a város körüli körgyűrűn. A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrök jelezték a sofőrnek, hogy kövesse őket, de a jármű gyorsítani kezdett, először eltűnt a szemük elől, majd "beragadt" a forgalomba, és amikor visszafordult, szembetalálta magát a rendőrök gépkocsijával, amelybe többször belehajtott. Két rendőr könnyebben megsérült. Az egyik rendőr ekkor kiszállt a járműből, és egyszer rálőtt a sofőrre, aki a helyszínen életét vesztette. Anthony Borré, Nizza polgármester-helyettese az AFP hírügynökségnek elmondta: a harminc év körüli tunéziai férfi egy éve élt a régióban. Jogosítvány nélkül vezetett egy helyi rendszámú gépkocsit, amelyről kiderült, hogy lopott. A nizzai ügyészség két eljárást indított az ügyben: az egyiket hivatalos személyi elleni emberölési kísérlet miatt, a másikat pedig a rendőr általi nem szándékos emberölés miatt.

Néhány órával korábban egy 22 éves nő meghalt és egy 26 éves férfi megsebesült Rennes-ben egy kábítószer-ellenes rendőrségi razzia keretében. Philippe Astruc rennes-i ügyész elmondta: a szerda hajnali egy órakor lezajlott incidensben a rendőr azért használta egyszer a szolgálati fegyverét, mert amikor a kollégái a razzia keretében igazoltatni próbálták egy gépkocsi utasait, azok ellenálltak. A sofőr, akit kábítószer-kereskedelem miatt nyilvántartottak, a karján megsebesült; az utasa a helyszínen meghalt a továbbpattanó lövedéktől. Yoann Leandri, az egyik rendőrszakszervezet tagja az AFP hírügynökségnek elmondta: a sofőr szándékosan a rendőrök közé hajtott. Ebben az ügyben is két eljárás indult: a rendőrség felügyeleti szerve halált okozó szándékos erőszak gyanúja miatt vizsgálódik, míg a rennes-i bűnügyi rendőrség hivatalos személy elleni emberölési kísérlet miatt indított eljárást a sofőr ellen.

Rendőrségi források szerint tavaly 14 240 olyan eset közül, amikor állampolgárok megtagadták az igazoltatást; 157 alkalommal használták a rendőrök "szolgálati fegyverüket mozgó jármű ellen". Bő egy héttel ezelőtt egy igazoltatásnak szintén ellenálló férfit lőtt agyon egy francia rendőr a belga határ mentén található Neuville-en-Ferrain településnél.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Laurent Cipriani

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.