Pesti Srácok

Ki is akar diktatúrát? – Márki-Zay „terelgetné és nevelgetné” az embereket

null

Puzsér Róbert és Márki-Zay Péter megfejtették a népnevelés legfelsőbb fokát. A „harmadik pólus” két koronázatlan királya pódiumbeszélgetésén kielemezte, hogy mi annyira elmaradottak vagyunk, hogy még a hazafias nevelést is a nyugati cégektől kaptuk, de milyen jó, hogy megsajnáltak, hiszen az embereknek szerintük arra van szükségük, hogy az embereket jóságos apaként nevelgesse a bölcs vezető (nyitott tenyeres pofon szabadon választható). Érdekes ezt éppen azoktól hallani, akik folyamatosan diktatúráznak, de persze haladóék ezt valószínűleg csak úgy értették, hogy azokat az ostoba magyarokat, akik mindig a jobboldalra szavaznak, meg kell tanítani az européer viselkedésre. Kedves.

Puzsér Róberttel beszélgetett a baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje. Márki-Zay Péter az általa alapított mozgalom szabadegyetemén ült le egy asztalhoz a kritikussal. A beszélgetésben szóba került az ellenzék jövője is, de a műsor második felére Puzsér Róbert azt a konklúziót vonta le, hogy a Fidesz-ellenzék viszonynál mélyebb szinteken, a magyar társadalomban van a probléma, ezért változás csak a „kultúra- és mentalitásváltással” várható – idézte a beszélgetést a Mandiner.

A kritikus egy évtizedekkel ezelőtti samponreklámig vezette vissza gondolatmenetét, amikor a reklámban szereplő celeb kijelentette: van az a pénz, amiért korpásodik a haja. Puzsér szerint a magyar társadalomban addig is létezett ez a fajta gondolkodás, de utána ez közmorállá vált, hiszen „kimondták a tévében”.

PestiSracok facebook image

– folytatta Puzsér.

– fejtegette Puzsér. Márki-Zay a reakcióját saját, négy és fél éves polgármesterségének eredményeivel kezdte. Szerinte mindent nem tud betartani a választási ígéreteiből, de „megmutattuk azt a kultúrát”, amire szükség van.

– jelentette ki Márki-Zay. A meredek gondolatmenetek azonban csak ezután következtek: Márki-Zay szerint „ha az embereket nem nevelik, mint a bonsai fákat, nem nyesegetik, vagdossák, nem állítják irányba, akkor mint a Legyek Urába Goldingnál, rossz irányba mennek”. A bukott miniszterelnök-jelölt szerint ilyen társadalomátalakító kísérlet a kereszténység is (igen, ezt az igazi keresztény, igazi konzervatív Márki-Zay Péter mondta – a szerk.). Később kiderült, hogy Márki-Zaynak „baloldali gyerekei” vannak, akikkel az utópista szocialista kísérletekről szokott vitatkozni. Monológja végén Márki-Zay kijelentette: „még a hazafias szemléletet is a nyugati cégek hozták be Magyarországra”.

– mondta Márki-Zay.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.