Pesti Srácok

Klaus "Ionopot” Iohannissal, a román köztársasági elnökkel találkozik Novák Katalin Bukarestben

Klaus "Ionopot” Iohannissal, a román köztársasági elnökkel találkozik Novák Katalin Bukarestben

Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Klaus Iohannis román államfő meghívására hivatalos látogatásra Bukarestbe utazik – írta szombati számában a Magyar Nemzet. Emlékezetes: Iohannis korábban azzal vádaskodott, hogy egyes politikusok ki akarják szolgáltatni Erdélyt és a Székelyföldet Orbán Viktornak azzal, hogy nem lépnek fel idejében és kellő eréllyel az autonómiatervezetek parlamenti tárgyalásánál.

A lap úgy tudja, az elnöki kétoldalú találkozón kívül a magyar köztársasági elnököt fogadja Nicolae-Ionel Ciucă román miniszterelnök, Alina-Stefania Gorghiu, a szenátus ügyvivő elnöke és Ion-Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke. Novák Katalin programjának részeként találkozik még Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, illetve a román kormány többi RMDSZ-es miniszterével is.

Utoljára tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban. A magyar köztársasági elnök a beiktatása óta eltelt négy hónapban szeptember 7-én találkozik harmadik alkalommal román kollégájával. Júniusban a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok, az úgynevezett Bukaresti Kilencek bukaresti csúcstalálkozóján találkoztak, majd a regionális NATO-csúcs után kétoldalú, négyszemközti megbeszélést folytattak.

Legutóbbi találkozójukról Novák Katalin Facebook-üzenetében azt írta: "modern és pragmatikus kapcsolatokra törekszünk, és mindketten dolgozunk majd azért, hogy az erdélyi magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak". Novák Katalin beiktatását követő első külföldi útja Varsóba vezetett, utána május közepén magánlátogatást tett Erdélyben az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására.

PestiSracok facebook image

Klaus Iohannis, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Liberális Párt (PNL) összefogásával létrejött Keresztény-Liberális Szövetség jelöltjeként nagy meglepetésre nyerte meg 2014-ben az elnökválasztást Traian Băsescu addig hivatalban lévő államfővel szemben. 2019-ben – immár a PNL színeiben, a 2014-es szavazati arányát közel 12 százalékkal felülmúlva – újraválasztották. Elnöki munkájának fókuszába a korrupció elleni harcot és az igazságügyi szervek működésének erősítését, az elkötelezett transzatlanti és európai külpolitikát, a Moldovai Köztársasággal ápolt "erős és különleges kapcsolatokat" helyezte. Bár 2017-ben Klaus Iohannis kritizálta az ukrán oktatási törvényt, az orosz–ukrán háború kezdetétől Románia egyértelmű és határozott oroszellenes és Ukrajnát támogató külpolitikát folytat, szorosan illeszkedve a transzatlanti és EU-s "fősodorhoz". A magyar autonómiatörekvéseket nem támogatja, helyette a romániai magyarság és románság minél jobb együttműködésének szükségességét hangsúlyozza. Románia 2021-ben Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt: "exportunkban a harmadik, importunkban a tizenkettedik helyet foglalta el" – olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.