Pesti Srácok

Meloni bocsánatkérést követel a Magyarországot becsmérlő baloldali pártvezértől

null

Bocsánatkérést követel Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárától, Enrico Lettától, miután Letta másodosztályú európai államnak nevezte Lengyelországot és Magyarországot. Giorgia Meloni „nagyon súlyosnak” nevezte Enrico Letta kijelentéseit. A PD-főtitkár vasárnap az észak-olasz Cernobbióban rendezett gazdasági fórumon azt mondta, hogy a baloldallal Olaszország az európai első osztályban marad Franciaország és Németország mellett, miközben a jobboldal esetleges választási győzelme a Serie B-be – a labdarúgó másodosztály neve – vezeti az országot, olyanok mellé, mint Lengyelország és Magyarország. Enrico Letta ugyanezt ismételte meg kedden is a PD Rómában tartott kampányeseményén.

– jelentette ki Letta. Hozzátette, hogy nagy tiszteletet és barátságot érez a magyar és a lengyel nép iránt, de „nemet mondunk Matteo Salvinire, aki az Orbán-kormány családpolitikáját állítja példaként”.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Giorgia Meloni. Hozzátette: Enrico Lettának bocsánatot kell kérnie. Megjegyezte, hogy az olasz baloldal programja nem szól másról, mint a Giorgia Melonival és a jobboldallal szembeni támadásról.

– mondta. Az Olasz Testvérek elnöke a Rai 1 közszolgálati televízió Porta a Porta című népszerű politikai műsorában szerepelt, amelynek részleteit már a sugárzás előtt közölték. A szeptember 25-i parlamenti választások előtti politikusinterjúkat Giorgia Melonival indították, mivel a jelenlegi felmérésekben az FdI áll az első helyen, megközelítve a huszonöt százalékot. Giorgia Meloni azt mondta: ha a szavazók olyan mértékben támogatják az FdI-t, ahogyan azt az előrejelzések mutatják, „én fogom vezetni az országot”. A jobboldali párt vezetője számos kampánytémát érintett, mindenekelőtt az energiaválság és az infláció teremtette nehézségekről szólt a családok és vállalkozások számára.

– fogalmazott Meloni. Kifejtette, hogy esetleges kormánya azonnali költségvetési intézkedésekkel tervez, amelyek egészen tavaszig segítséget tudnak nyújtani. Kitért a migráció kérdésére, hangoztatva, hogy számos támadás érte, miután hajóblokádot sürgetett az észak-afrikai és az olaszországi partok között.

– mondta Giorgia Meloni. Hangsúlyozták: a jelenlegi választási rendszer szerint az olasz jobboldali koalíciónak elég 46 százalékos győzelem ahhoz, hogy a parlamenti mandátumok hetven százalékát megszerezze.

A mostani felmérésekben az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá, Olaszország szövetségét éppen 46 százalékra mérik.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.