Pesti Srácok

Novák Katalin megnézte az amerikai-mexikói határkerítést

Novák Katalin megnézte az amerikai-mexikói határkerítést

Az amerikai–mexikói határon álló falnál az amerikai migrációs helyzetről is tájékozódott Novák Katalin köztársasági elnök egyesült államokbeli látogatásának harmadik napján, amelyen magas rangú állami kitüntetést is átadott.

Az államfő San Diego-i otthonában kereste fel a magyar születésű, zsidó származású Edith Eger, azaz Éger Edit, írót, pszichológust, holokauszttúlélőt. Novák Katalin a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át a 95 éves terapeutának, aki a poszttraumás stressz-szindróma kezelésében szerzett hírnevet. Éger Editet a saját, háborús időkben szerzett traumája okozta szenvedés enyhítésének szándéka indította el a pszichológusi pályán. A náci koncentrációs táborban megélt időszakról szól A döntés című, 2017-ben megjelent visszaemlékezéskötete, amely a The New York Times és a The Sunday Times sikerlistáján szerepelt. Második könyve Ajándék – 12 lecke, hogy miként menthetjük meg az életünket címen 2020-ban jelent meg. Éger Edit a közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a "magyar szív és lélek mindig élni fog, sokáig", és hozzátette, hogy ő mindig, amíg csak él, magyar lesz.

Novák Katalin csütörtökön ellátogatott az amerikai–mexikói határ kaliforniai szakaszán álló határfalhoz, ahol az amerikai vám- és határőrség helyi ügynöke adott tájékoztatást a jelenlegi migrációs tapasztalatokról. Az államfő érdeklődésére a határőr elmondta, hogy az elmúlt években egyre növekvő migrációs nyomással szembesülnek, főként Texasban, de a fal ellenére Kaliforniában is többen próbálkoznak. Hozzátette, hogy számukra a nemzetbiztonság fenntartása az elsődleges, de jelenleg erőforráshiánnyal és főként létszámhiánnyal küzdenek.

Novák Katalin egyesült államokbeli látogatásának hivatalos programjai hétvégén Los Angelesben folytatódnak, ahol a többi között egyetemen tart előadást a magyar családtámogatás lépéseinek tapasztalatairól, találkozik a nyugati parton élő magyar tudósokkal, helyi zsidó közösségi vezetőkkel, majd vasárnap részt vesz a református magyar közösség családi napján is. Kaliforniából az államfő az Egyesült Államok középnyugati államaiba utazik, ahol előadást tart, és szintén találkozik a helyi magyarok szervezeteinek képviselőivel. Az államfő Egyesült Államokbeli hivatalos látogatásának első két napját New Yorkban töltötte, ahol felszólalt az ENSZ Közgyűlésén, részt vett az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett fórumán, tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával, valamint megbeszélést folytatott Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével, és több más nemzetközi, amerikai zsidó szervezet vezetőjével.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.