Pesti Srácok

Pedig nem is akarták egyszer sem betiltani – A Heineken bezárja 2023-ban az egyik romániai gyárát

null

A Heineken bezárja a jövő évben a konstancai sörgyárát, így háromra csökken romániai üzemeinek száma – közölte kedden a gyártó.

A közlés szerint várhatóan 2023 szeptemberéig működtetik csak a Fekete-tenger-parti üzemet, amely már évek óta jóval kapacitása alatt működik. A gyártó indoklása szerint a lépéssel hatékonyabbá akarja tenni működését növekedése hosszú távú fenntarthatósága és újabb fejlesztések érdekében. A konstancai üzem kapacitásának egy részét átirányítják a három másik gyárba, amely Csíkszeredában, a Marosvásárhely melletti Nyárádtőn és a dél-romániai Craiován működik.

A Heineken portfóliójában van egyebek mellett a Csík (Ciuc), a Harghita, a Neumarkt, a Golden Brau, a Silva és a Bucegi helyi márkájú sör. A cég négy romániai üzemében több mint 1100 dolgozót foglalkoztat. Tavaly a Heineken Románia árbevétele 1,3 milliárd lej (1 román lej 80,89 forint) volt, adózás utáni nyeresége elérte a 118,8 millió lejt. A Heineken több mint 300 márkájú sört gyárt a világon, több mint 70 országban van jelen és 80 ezer dolgozója van. Romániában évente 16,6 millió hektoliter sört fogyaszt a lakosság, amelynek 97 százalékát belföldön állítják elő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.