Pesti Srácok

Pénteken sztrájkolnak a Lufthansa pilótái

null

Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC). A munkabeszüntetés miatt töröltek több száz járatot, köztük budapestieket.

A szakszervezet bejelentése szerint a sztrájk egész napos, és a Lufthansa csoport személyszállítással foglalkozó névadó légitársasága mellett a teherszállító tagvállalat, a Lufthansa Cargo valamennyi induló járatát érinti. A VC idénre 5,5 százalékos béremelést, 2023-tól pedig automatikus inflációkövető emelést követel a nagyjából ötezer pilótának – kapitányoknak és első tiszteknek –, ami a munkaadó szerint teljesíthetetlen. A szakszervezeti követelés több mint 40 százalékkal – 2,2 milliárd euróról nagyjából 3,1 milliárd euróra – növelné a pilótafülkékben dolgozó személyzet bérére fordítandó kiadásokat a következő két évben, ami "még a koronavírus-világválság pénzügyi következményeinek figyelembevétele nélkül is túlzás". Mint írták, a VC annak ellenére kezdeményezett sztrájkot, hogy a nehéz piaci körülményekhez képest "nagyon jó ajánlatot" tettek, miszerint másfél év alatt, két lépcsőben 900 euróval emelik az alapbért. Ez a pályakezdő első tiszteknél 18 százalékos, a legmagasabb fizetési kategóriában lévő pilótáknál 5 százalékos béremelést jelent.

A Lufthansa a sztrájk miatt törölte csaknem valamennyi pénteki járatát, amely két legfontosabb bázisáról, Frankfurtból és Münchenből indult volna. Csaknem 800 útvonalon szünetel a forgalom pénteken, kimaradnak a Frankfurtból és Münchenből Budapestre közlekedő járatok is. A járattörlések 130 ezer utast érintenek a társaság tájékoztatása szerint. A VC a Németországban működő kereskedelmi légitársaságoknál dolgozó pilóták, fedélzeti mérnökök és repülésoktatók, nagyjából tízezer munkavállaló érdekeit képviseli, a Lufthansánál legutóbb 2017-ben szervezett sztrájkot.

Forrás: MTI; Fotó: TASR/AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.