Pesti Srácok

Putyin: az év végéig harmincmillió tonna orosz gabona juthat el a rászoruló országokba

Putyin: az év végéig harmincmillió tonna orosz gabona juthat el a rászoruló országokba

Oroszország azt tervezi, hogy az év végéig harmincmillió tonna gabonát szállít a rászoruló országoknak – jelentette be Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács állandó tagjainak pénteki operatív ülésén.

– mondta az elnök. Putyin szerint Oroszország a májustól augusztusig tartó időszakban 6,6 millió tonna gabonát szállított a világpiacra, ebből 6,3 millió tonnát Ázsiába, Afrikába és Latin-Amerikába. Megjegyezte, hogy egyes országok megkérdőjelezték a júliusi isztambuli terménymegállapodás részleteit. Emlékeztetett rá, hogy az európai országok vállalták: az ukrajnai gabonát a legszegényebb országoknak szállítják le, most viszont többen közülük megpróbálnak visszalépni ettől. Az orosz elnök szerint az ukrán kikötőket elhagyó 87 hajóból 32 Törökországban maradt. Megjegyezte, hogy a török félnek ehhez joga van, mert az egész folyamatot ő szervezte.

PestiSracok facebook image

– mondta az elnök. Putyin bejelentette, hogy Oroszország most a rászoruló országokba irányuló gabonaszállítások technikai részletein dolgozik. Utasította Andrej Belouszov miniszterelnök-helyettest, hogy felügyelje a kérdést, és vonja be a külügyminisztériumot is.

Isztambulban július 22-én többoldalú megállapodást írtak alá az orosz terménykivitelre vonatkozó korlátozások feloldásáról és az ukrán gabonaexporthoz való orosz hozzájárulásról. Az Oroszország, Törökország, Ukrajna és az ENSZ képviselői által ellenjegyzett egyezség az ukrán gabona, élelmiszerek és műtrágya exportját irányozza elő a Fekete-tengeren keresztül három kikötőből, köztük Odesszából. Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője korábban kilátásba helyezte a terménymegállapodás felmondását, mert annak második részét, amely az orosz export biztosítására vonatkozott, nem hajtották végre. A nagykövet emlékeztetett rá, hogy az alku novemberben jár le. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő azt hangoztatta, hogy de jure a nyugati országok ugyan nem akadályozzák az orosz élelmiszerexportot, ám a gyakorlatban mégis korlátozzák, mivel a kereskedelmi hajókat nem engedik be kikötőikbe.

Putyin bejelentette, hogy Oroszország kész ingyen a fejlődő országok rendelkezésére bocsátani az európai kikötőkben felhalmozott több százezer tonna orosz káliumtrágyát. Közölte, hogy az orosz műtrágyaexport idén négy hónap alatt elérte a hétmillió tonnát, amiből mintegy hárommillió tonna Ázsiába, Afrikába és Latin-Amerikába irányult.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Alekszej Majsov

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.