Pesti Srácok

Sivalkodott egyet az RTL, hogy bezár egy budapesti kollégium a hétvégére, de nem az utcára dobják ki a diákokat

null

Pénteken délután négytől vasárnap délutánig nem lehet a budapesti, Mogyoródi úti kollégiumban tartózkodni – tudta meg az RTL. A kormánykritikus csatorna igyekezett drámaian tálalni a hírt; egy diák panaszkodott is nekik, hogy pénteken estefelé még vannak órái, ezért nehéz lesz megoldania a hazamenetelt, csakhogy egy másik – néhány saroknyira lévő kollégiumba – átmehet. Az energiaspórolás jegyében ugyanis a tankerületi központ úgy próbál spórolni, hogy hétvégére kevesebb intézményt hagynak nyitva. Ez azonban korábban is így volt.

– mondta az egyik diák a csatornának. A helyzet azonban nem ennyire drámai, ugyanis a diákokat nem az utcára dobták ki október 1-től, hiszen más kollégiumba a hétvégén átköltözhetnek. A kollégium péntek délután négytől zár be és vasárnap délután nyit ki. A csatorna megkereste a tankerületi központot és megtudták tőlük, hogy

PestiSracok facebook image

Ráadásul kiderült, hogy nem is szokatlan az intézkedés, hiszen már a korábbi években is ehhez a módszerhez nyúltak, hiszen a diákok száma a hétvégére lecsökken. Nagy fáradtságot sem jelent az egyik kollégiumból a másikba való átköltözés, ugyanis pár saroknyira vannak egymástól.

Forrás: RTL; Fotó: képernyőfotó

Ajánljuk még