Pesti Srácok

Sojgu: Ukrajna vesztesége halottakban több mint tízszerese Oroszországénak

Sojgu: Ukrajna vesztesége halottakban több mint tízszerese Oroszországénak

Ukrajnának több mint 61 ezer, Oroszországnak kevesebb mint hatezer katonája esett el eddig az ukrajnai háborúban – jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter szerdán, a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

Sojgu szerint a konfliktus kezdetén mintegy 201–202 ezer főt számláló ukrán fegyveres erők több mint 100 ezer embert, 61 207 halottat és 49 368 sebesültet vesztettek. Az elesett orosz katonák számát 5937-ben adta meg, ami jóval alulmúlja a nyugati katonai szakértők által becsült adatokat. Azt is mondta, hogy az orosz sebesültek 90 százaléka a gyógykezelés után visszatért a szolgálatba. A tárcavezető közölte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök által elrendelt részleges mozgósítás 300 ezer embert érint, az ország mobilizációs tartaléka pedig 25 millió ember.

– fogalmazott a hadseregtábornok. Sojgu szerint Oroszország nemcsak Ukrajnával és az ukrán hadsereggel, hanem "a kollektív Nyugattal" áll hadban. A miniszter azt mondta, hogy a részleges mozgósítás a tartalékosokat érinti, vagyis azokat, akik már szolgáltak a fegyveres erőknél, katonai szakmai képzettséggel és harci tapasztalattal rendelkeznek. Közölte: "semmilyen körülmények között" nem lesz szó az egyetemisták mozgósításáról, és megígérte, hogy a sorkatonai szolgálatot teljesítőket nem vezénylik műveleti övezetbe.

PestiSracok facebook image

Putyin: Oroszország minden rendelkezésére álló eszközt bevethet, ha területi integritása veszélybe kerül

A részleges katonai szolgálat elrendelését szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök az országa polgáraihoz intézett televíziós üzenetben közölte. Az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" elindításának február 24-i bejelentése után ez volt az első ilyen beszéde. Indoklásában az orosz elnök azt hangoztatta, hogy a részleges mozgósításra az Oroszország szuverenitásának és területi integritásának védelme, a nép és "a felszabadított területeken élő emberek biztonságának garantálása érdekében van szükség". Arról is beszélt egyebek között, hogy a frontvonal több mint ezer kilométeres, és hogy nyugati fegyverekkel "terrorista csapásokat" hajtanak végre határ menti orosz területek ellen.

– mondta, és egyben nukleáris zsarolással is megvádolta a szövetséget.

– mondta Putyin, anélkül, hogy megnevezte volna, hogy kinek a nyilatkozatát kifogásolta.

– figyelmeztetett. Putyin kilátásba helyezte, hogy Oroszország minden rendelkezésére álló eszközt bevethet, ha területi integritása veszélybe kerül. Azt állította, hogy a "kollektív Nyugat" célja Oroszország meggyengítése és elpusztítása, és emlékeztetett arra, hogy Moszkva mindig megállította azokat, akik világuralomra törekedtek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.