Pesti Srácok

Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Az ukrán–magyar határszakaszon 4896-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4322-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság kedden.

A beléptetettek közül a rendőrség 161 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik ezen időtartamon belül fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért. Vonattal 56 ember, köztük 15 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is. A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."