Pesti Srácok

Valami készül: ülést tart a kormány az energiaválságról és a szankciókról

Valami készül: ülést tart a kormány az energiaválságról és a szankciókról

"Kormányüléssel kezdődik a nap. Témák: energiaválság, szankciók, konzultáció" – írta Facebook-oldalán szerdán délelőtt Orbán Viktor. A kormányfő hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján több mint félórás beszédet tartott napirend előtt. Felszólalásának fókuszában az állt, hogy Magyarország elutasítja a szankciókat, mert egyértelműen az elhibázott brüsszeli háborús politikát látják a jelenlegi energiaválság és elszabadult infláció fő okának.

– jelentette ki a parlamentben Orbán Viktor. Azt is mondta, hogy szankcionálni az szokott, aki erősebb valamiben a másiknál, márpedig energiakérdésben az oroszok óriások, Európa pedig törpe. Korábban még nem látott olyat, hogy a törpe szabjon ki szankciókat az óriásra. A kormányfő szerint Brüsszel ráadásul nem demokratikus úton hozott döntést a szankciókról, mert az embereket nem kérdezte meg, akik annak a következményeit elszenvedik. Ezért Európában elsőként a magyar kormány kéri ki az emberek véleményét ezekről a szankciókról. Képviselői válaszra reagálva a miniszterelnök arról is beszélt, hogy a válság ellenére nem engedünk a stratégiai célokból. A családtámogatásokat ezért nem megvágják, hanem kibővítik. Azt tervezik, hogy az szja-mentességet bevezetik mindazon nők esetében, akik 30 éves koruk előtt szülik meg első gyermeküket.

A csütörtöki napon várhatóan Kormányinfón közlik majd a mai kormányülés fontos döntéseit.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.