Pesti Srácok

Zavargásokba fulladt a fejkendő viseletének hiánya miatt őrizetbe vett lány temetése Iránban

null

Zavargásokba fulladt a 22 éves Masa Amini temetése Iránban, a nők a fejüket elfedő hidzsáb levételével álltak ki a fiatal nő mellett, aki azt követően halt meg, hogy az erkölcsrendőrség őrizetbe vette őt, amiért nem viselte az előírás szerint kötelező hidzsábot - számolt be róla a BBC brit közszolgálati média a hírportálján vasárnap.

A fiatal nő sajtóértesülések szerint pénteken hunyt el, csupán néhány nappal azután, hogy a keddi őrizetbe vételkor szemtanúk szerint a rendőrök megverték őt a rendőrautóban, majd kómába esett. A teheráni rendőrség tagadta, hogy közrejátszott volna Amini halálában. Közlésük szerint a nő hirtelen szívelégtelenségben hunyt el.

Aminit szülővárosában, a Kurdisztán tartománybeli Szakkezben temették el, a vasárnapi ceremónián megjelenő nők pedig szolidaritásból levették a fejüket takaró kendőket, amelyek viselésére szigorú szabályok vonatkoznak az arab országban.

A közösségi médiában megosztott videók szerint helyi tüntetők már jóval a szertartás előtt, kora hajnalban a temetőben gyülekeztek, hogy megakadályozzák a biztonsági erők helyszíni közbeavatkozását. A temetést követően mind Szakkezben, mind Iránban tüntetés robbant ki: a gyászolók a "halál a diktátorra" jelszót skandálva vonultak az utcákon, ellenezve a nők jogait csorbító törvényeket.

PestiSracok facebook image

A BBC értesülései szerint a szakkezi tüntetők egy része a helyi kormányzói hivatal elé vonult, hogy ott adjon hangot tiltakozásának. A Twitteren megosztott videófelvételeken látható és hallható, ahogy a helyszínre kirendelt rohamrendőrök rálőttek a demonstrálókra. A tüntetést követően a résztvevők sebesülésekről számoltak be, többeket őrizetbe vettek.

A Netblocks nevű civil szervezet szerint, amely a kiberbiztonság és az internetszabályozás megfigyelésével foglalkozik, napközben Teheránban és Szakkezben is gondok akadtak az internetszolgáltatással. Több felhasználó is jelezte, hogy a fennakadás következtében WhatsAppon és Instagramon sem tudott tartalmakat megosztani.

A Teherán északi részén található kórház, amelyben Aminit kezelték, közölte, hogy a fiatal nőt kedden szállították be, azonban az intézmény szerint ekkor már nem mutatott életjeleket. A közösségi médiában is megosztott közleményt később törölték. Ebrahim Raiszi iráni elnök felkérte a belügyminisztériumot, hogy indítson nyomozást Amini halálának körülményeit vizsgálva.

- olvasható Masa Amini sírkövén.

Iránban 1979 óta szigorú törvények vonatkoznak a nők nyilvános megjelenésére, ezek értelmében a nőknek kötelező a fejüket és a testüket eltakaró hidzsábot vagy csadort viselniük. Az elmúlt években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.