Pesti Srácok

Az amerikai félidős választások előtt a Facebook megerősíti a cenzúrát

null

Az amerikai félidős törvényhozási választások közeledtével a Facebook közösségi hálót üzemeltető Meta vállalat csütörtökön új alkalmazást vezetett be, amelynek segítségével a Facebook-csoportok adminisztrátorai automatikusan kiszűrhetik az álhíreknek minősülő tartalmakat.

– mondta Tom Alison, a Facebook alkalmazásokért felelős igazgatója. A portál korábban már bocsátott eszközöket a csoportok vezetőinek rendelkezésére a tartalmak jobb moderálására, de számos civil szervezet és hatóság továbbra is azzal vádolja a Metát, hogy nem harcol kellőképpen a félretájékoztatás ellen. Havonta több mint 1,8 milliárd ember használja a Facebookot. A Meta szemére vetették, hogy nem kezeli kellő módon azokat a csoportokat, amelyek hozzájárultak egyesek radikalizálódásához, például a 2020-as elnökválasztás idején.

Az AFP francia hírügynökség is részt vesz harminc országgal együtt a Facebook által 2016 óta fejlesztett Third party fact-checking (harmadik fél általi tényellenőrzés) programban. Világszerte mintegy hatvan általános vagy szakosított médium szintén részt vesz a programban. Ha ezen médiumok egyike hamisnak vagy megtévesztőnek ítél egy információt, nehezebben jelenhet meg a Facebook-felhasználók hírfolyamában. Amennyiben ez mégis megtörténik vagy meg kívánják osztani, a Facebook azt javasolja, hogy olvassák el a helyesbítő cikket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mandel Gnan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.