Pesti Srácok

Az amerikai kormányzat és a Facebook különös összjátékára hívja fel a figyelmet a Kontra

null

A cenzorok egy ideje rászálltak lapunkra, de ami most történt, az túlmegy minden határon - írja cikkében a Kontra arra reagálva, hogy a portáljuk is szerepel abban a videóban, amit az USA budapesti nagykövetsége tett közzé a napokban, és amiben jobboldali politikusok mellett ők is úgy vannak feltüntetve, mint Putyin szekértolói. A portál szerint azért kerültek célkeresztbe, mert több leleplező cikket is írtak és a titkosszolgálati világ érzékeny területére tévedtek.

A Kontra beszámolt arról, hogy már egy ideje korlátozza a Facebook a bejegyzéseiket, de amióta a titkosszolgálati világot vették górcső alá egészen lecsavarták őket. Ennek oka pedig szerintük, hogy részletesen tárták fel, hogy milyen összefonódások vannak a hazai baloldal és a washingtoni körök között, elsőként írtak Szabó Tímea és Barack Obama egykori szóvivőjének kapcsolatáról, elsőként tárták fel, hogy Szabó Tímea mentorának feleségét elgázolta egy teherautó és kiemelték, hogy a körülmények a titkosszolgálati akciókra utalnak, hiszen a nő közvetlenül a halála előtt az ukránoknak osztogatott fegyvert, illetve Korányi Dávid választások előtti szervezkedéséről az Action for Demokracy-n keresztül is ők számoltak be.

Kitértek arra is, hogy a közösségi oldal a Kontrának nem engedte, hogy hirdessenek. Már ezt is erősnek gondolták, de pár nappal később az amerikai nagykövetség közzé tett egy videót, amelyben fenyegetően azt hazudta: politikai céllal járatták le a feleségét gyászoló amerikai diplomatát.

Szerintük az amerikai kormányzat és a Facebook közötti összejáték rajzolódik ki a történetből. Mint írják, az eléréseik a kampányban és az azt követő pár hónapban kimagaslóan jók voltak, a 25 ezres oldaluk havonta 2 millió embert ért el havonta. Már ekkor gyülekeztek a fekete felhők felettük -számoltak be. Előbb a figyelmeztetések majd a fenyegetőzések, végül a büntetések jöttek. Június végén jött az első csapás, a Burger King Pride napi akciójával foglalkoztak a posztjukban, ami miatt korlátozták őket. Ma már alig több mint tizedannyi felhasználóhoz jutnak el havonta.

PestiSracok facebook image

Nincs új a nap alatt

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a PestiSrácok.hu oldala és csatornái ellen is lépett már fel a techóriás. Két évvel ezelőtt felszólítás vagy figyelmeztetés nélkül törölte a Google portálunk videócsatornáját, majd az újonnan létrehozottat is. Egy évvel később pedig a Facebook döntött úgy váratlanul, hogy az évek óta nagyon sikeres Facebook-oldalunkat egy ostorcsapással likvidálja: december 15-én gyakorlatilag elérhetetlenné tettek minket a Facebook-felhasználók számára, az érdeklődők kilencven százalékát kizárva. A Facebook azonban ambivalens módon viselkedik újabban, hiszen a legutóbbi országgyűlési választás volt a Facebook magyarországi megjelenése óta az első, amikor nem korlátozták lényegesen a jobboldali médiát és kommunikációs fórumokat. Úgy látszik, mostanáig tartott a látszólag cenzúramentes világ.

Forrás: Kontra, fotó: parismach.be

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.