Pesti Srácok

Bekérették az orosz nagykövetet a varsói külügyminisztériumba

null

Bekérették hétfő délelőtt a varsói külügyminisztériumba az Oroszországi Föderáció nagykövetét a megszállt ukrajnai területeken Moszkva által rendezett múlt heti népszavazások miatt, és tiltakozó jegyzéket nyújtottak át neki.

A bekéretés tényét Marcin Przydacz külügyminiszter-helyettes jelentette be aznap reggel a TVN24 kereskedelmi hírtelevízióban, ahol azt is jelezte, hogy több európai országban is ez fog történni nagyjából egy időben, közös megegyezés alapján. Lukasz Jasina lengyel külügyi szóvivő később közölte: a Szergej Andrejev nagykövetnek átadott diplomáciai jegyzékben nemcsak az Ukrajna egyes területeinek törvénytelen elcsatolására vonatkozó álláspontot fogalmazták meg, hanem tiltakoztak a múlt heti fenyegetések miatt is, amelyeket Moszkva – a lengyel államnak is címezve – a világbéke ellen tett. Jasina elmondta: jelenleg nem tervezik az orosz nagykövet kiutasítását, és Lengyelország moszkvai nagykövete is a helyén marad. A lengyel külügyminisztériumból távozva Szergej Andrejev újságíróknak elmondta: hétfőn és kedden ratifikálják a négy ukrajnai területről szóló szerződéseket, és a régiók mindörökké az Oroszországi Föderáció területei maradnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken jelentette be Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja megye Oroszországhoz csatolását. Előzőleg a szóban forgó területeken Lengyelország által is illegitimnek minősített népszavazásokat tartottak.

A varsói külügyi tárca pénteki nyilatkozata szerint az említett négy megye a nemzetközi jog értelmében továbbra is Ukrajna része.

PestiSracok facebook image

– áll a nyilatkozatban, amelyben Ukrajna határozott katonai támogatására és az Oroszország elleni újabb szankciókra szólították fel a nemzetközi közösséget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Piotr Nowak

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.