Pesti Srácok

Belga miniszterelnök: az áramárplafon bevezetése áramkimaradásokhoz vezetne Belgiumban

null

Amennyiben áramárplafont vezetnének be Belgiumban, az ahhoz vezetne, hogy más piacokon adnák el a villamosenergiát, és ebből áramkimaradások következnének – hívta fel a figyelmet Alexander De Croo belga szövetségi államfő.

De Croo, a piacpárti, liberális Open Flamand Liberálisok és Demokraták (Open VLD) tagja az RTBF televíziócsatorna műsorában azt mondta: az árbefagyasztást a szomszédos országokkal konzultálva lehet csak megvalósítani.

– magyarázta Alexander De Croo, aki szerint az áramárplafon bevezetéséhez először is egységes európai árplafonra is szükség lenne. Reményét fejezte ki, hogy az uniós tagállamok vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóján a gázárakra vonatkozó határ bevezetéséről is születik majd döntés.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Mivel azonban a megállapodáshoz mind a 27 tagország belegyezése szükséges, De Croo nem zárta ki, hogy az európai országok többsége saját hatáskörben fog dönteni. De Croo azt is elmondta, hogy Belgiumban már 18 hónapja szociális energiatarifa van érvényben; a kormány 5 milliárd euró értékben hozott intézkedéseket a számlacsökkentés terén. A belga kormányfő szerint az energiaválság legjobb megoldása az orosz energiahordozóktól való függetlenedés lenne. Mint mondta, hivatalos becslések szerint Európa már 2026-ra nélkülözni tudná az orosz gázt, de véleménye szerint ez akár hamarabb is bekövetkezhet.

Forrás: MTI