Pesti Srácok

Donald Trump az amerikai zsidóknak: „Szedjétek össze magatokat!”

Donald Trump az amerikai zsidóknak: „Szedjétek össze magatokat!”

Donald Trump, az Egyesült Államok egykori elnöke vasárnap a Truth Social platformján közzétett bejegyzésében támadta az amerikai zsidókat, és azt mondta, hogy az amerikai zsidóknak „össze kell szedniük magukat”, és nagyobb elismerést kell mutatniuk Izrael állam iránt, „mielőtt nem késő” – idézte a volt elnököt a Washington Post. Bár sok amerikai zsidó általában véve támogatja Izraelt, elutasítják a zsidó állam iránti kettős lojalitás vádját, amelyet jellemzően antiszemita álhírnek tartanak – hívta fel a figyelmet a portál.

Trump mindezek mellett azt is hangoztatta bejegyzésében, hogy „egyetlen elnök” sem tett többet Izraelért, mint ő. Ennek kapcsán azt is megjegyezte, hogy a keresztények „sokkal jobban értékelik ezt, mint a zsidó hitűek, különösen az Egyesült Államokban élők”. A cikkben a volt elnök kijelentése kapcsán megjegyezték, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor Trump azt javasolta, hogy az amerikai zsidók, akik „hagyományosan” jobban igazodnak a Demokrata Párthoz, jobban kellene támogatniuk őt, azért, ahogy Izraellel bánt. Trump szavait Halie Soifer, az Amerikai Zsidó Demokrata Tanács vezetője is elítélte.

– hangsúlyozta Soifer.

PestiSracok facebook image

Az izraeli zsidók 70 százaléka Trump mellett állt 2020-ban. A Neokohn cikkében Trump Izrael-politikájához kapcsolódóan felidézte az Izraeli Demokrácia Intézet 2020 novemberében végzett közvélemény-kutatását, amely szerint az izraeli zsidók 70 százaléka úgy vélte, hogy Trump győzelme Joe Bidennel szemben az amerikai elnökválasztáson előnyösebb lenne az izraeli érdekek szempontjából.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/David Maxwell

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.