Pesti Srácok

Emberre veszélytelen a Tarnazsadányon megjelenő pókfajta

Emberre veszélytelen a Tarnazsadányon megjelenő pókfajta

A rendkívül veszélyes szongáriai cselőpókra hasonlító pókfajta megjelenését jelentettek több helyen. Bár a mérgespók valóban megjelenhet Magyarországon, pókszakértők véleménye szerint a most elterjedt képeken nem a cselőpók, hanem egy arra megtévesztésig hasonló, egyébként hazánkban is őshonos ízeltlábú látható.

Tarnazsadány önkormányzata október elején a Facebook-oldalán hívta fel a lakosság figyelmét a pókok jelenlétére. A település közepén lévő tó környezetében furcsa pókok jelentek meg, amelyek a lakóházak udvarára, de még egyes házakba is beköltöztek, csípésük pedig a darázséhoz hasonló, ráadásul mérgező – írja az Index. Szinetár Csaba, az ELTE Szombathelyi Karának zoológusa és tanára kifejtette a Hellovidék kérdésére, mit érdemes tudni a szongáriai cselőpókkal és a többi magyarországi pókfajjal kapcsolatban.

Tarnazsadány önkormányzata azt feltételezte, hogy a pókok a szárazság és aszály miatt jelentek meg, és az irtásukon gondolkodtak, valamint arra kérték a lakosságot, hogy jelezzék a pontos feltérképezés érdekében a lakcímük megjelölésével, ha valahol felfedezik a pókot. A képek alapján feltételezték, hogy a hazánkban védettséget élvező szongáriai cselőpókról lehet szó, amelynek csípése a darázséhoz hasonló és mérgező. Azt kérték a lakosoktól, hogy fokozottan figyeljenek, és kerüljék a tó környezetét.

PestiSracok facebook image

Szinetár Csaba pókszakértő azonban az Index kérdésére eloszlatta a félelmeket, és elmondta, hogy egy, a Kárpát-medencében, így Magyarországon is őshonos pókfajról van szó, ami küllemében valóban ijesztő lehet a mérete miatt, de teljesen veszélytelen az emberre nézve. Hozzá nagyon hasonló a pokoli cselőpók, aminek már a neve is rémisztő, de póktársához hasonlóan ártalmatlan ízeltlábú.

Forrás: Index; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.