Pesti Srácok

Gyenge szójátékkal kezdte a ma reggelt Gyurcsány Ferenc

Gyenge szójátékkal kezdte a ma reggelt Gyurcsány Ferenc

Nagy hatással lehet Orbán Viktor a DK elnökére, hiszen Gyurcsány Ferenc mondanivaló híján már ébredésből a miniszterelnökre gondol hónapok óta. Ma sem történt ez másképp: egy borzalmas szójátékkal indította a keddet Fletó, ugyanis zsenikről és zsinegemberekről értekezik. Ugyan Orbán Viktor nevét nem írja le, utalásokat tesz, hogy bizony ma reggel is ő jár a fejében, és egyre kevésbé hiszi, hogy a miniszterelnök lehetett volna zseni; ő inkább zsinegember, aki mindent és mindenkit magához köt.

Úgy tűnik, mániákus orbánfóbiában szenved a bukott miniszterelnök, hiszen minden reggel, már a korai óráiban a magyar kormányra és Orbán Viktorra gondol, persze nem pozitív értelemben. Ma épp egy szójáték segített Fletónak abban, hogy újra a magyar miniszterelnökről írhasson oldalán. Eszerint vannak zsenik, akiket mindenki irigyel tehetségükért, és vannak zsinegemberek, akik pedig mindent és mindenkit magukhoz kötnek, nem hagyják az embert elmenni, ugyanakkor igazán magukkal sem visznek. Úgy fogalmazott:

Majd megállapítja, hogy a mi miniszterelnökünk nem zseni, hanem zsinegember, és egyre kevésbé hiszi, hogy lehetett volna zseni. Majd megállapítja, hogy

PestiSracok facebook image

Köszönjük, Feri, ezért a magvas gondolatért kár volt ilyen korán kelni.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.