Pesti Srácok

Győzött az Autóklub: nem zárják le a pesti alsó rakpartot

null

Megállapodás született a főváros és a Magyar Autóklub (MAK), valamint több civil érdekvédelmi és szakmai szervezet között, amelynek értelmében a főváros az érintettek álláspontját szem előtt tartva valósítja meg a pesti alsó rakpart fejlesztését.

Az október 27-én aláírt nyilatkozat alapján a résztvevő szervezetek mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, méghozzá oly módon, hogy a főváros figyelembe veszi a MAK és a nyilatkozatot aláírók javaslatait, továbbá vállalja, hogy a rakpart fejlesztése során tekintettel lesz a közlekedési hálózat egészének működésére. Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg, amelyek nem befolyásolják a rakpart közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét. A közlemény arra is kitért: valamennyi partner támogatja, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a próbaidőszakok eredményeinek értékelésére.

A fővárosi önkormányzat ígéretet tett, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában. A MAK továbbra is azon munkálkodik, hogy az alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.